Mitől jó egy kiállítás, mi az a kis plusz, amitől eredeti lesz egy festmény? Talán attól, hogy ezek a képek kapcsolatba lépnek velünk, tovább élnek bennünk, kérdéseket tesznek fel, elgondolkodtatnak, pihentetnek, felkavarnak. Hatnak ránk.
Zongor Roni képei ilyenek. Tiszták, kedvesek. Jó belefeledkezni színeikbe. Csak nézni őket, bámulni – már-már úgy, hogy nem is látjuk a vonalakat, a formákat, hanem csak úgy az egészet érezzük. Érezhető rajtuk alkotójuk, az ő nőisége. Érezhető rajtuk, hogy teremtője számára kerek a világ. Az, hogy szeret, és tud élni. Olyan ember, akinek minden nap újabb örömforrás, újabb lehetőség arra, hogy jól érezze magát. A festmények azt sugallják, boldog ember az alkotójuk, akire mindig süt a nap, aki minden lehetőségben meglátja a fényt.
Az önarcképek, a piros Zastava mind arra sarkallnak, hogy megismerjük a nőt, Zongor Ronit – és most ezt megtehetjük, virtuálisan meghívhatjuk a teaházban egy kávéra, teára, megismerhetjük őt, miközben belefeledkezhetünk színeibe, formáiba, hangulataiba.
Az elkövetkező hetekben Zongor Roni és képei várják az érdeklődőket az Íródeák Teaházban.
