Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szoros testvérvárosi kapcsolat

2011. március 25. 23:10
19 diák és két felnőtt kísérő érkezett Bottropból. A cserediák programban részt vevők egy hetet töltenek Magyarországon. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Lovassy iskola látja vendégül a Németországból érkezett csoportot, ősszel a veszprémi fiatalok látogattak testvérvárosunkba. Pénteken délután Némedi Lajos alpolgármester fogadta a küldöttséget a városháza Kossuth termében, ahol ismertette a város kiemelkedő történelmi emlékeit, felhívva a figyelmet a fontos turisztikai célpontokra, mint a vár, az állatkert, vagy éppen a megújult Séd-völgy.

Első alkalommal vesz részt cserediák programban Victoria Friedhoff. A bottropi Vestisches-Gymnasium diákja érdeklődésünkre elmondta, barátnőjétől hallott erről a lehetőségről, aki rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott egy amerikai út során, így örömmel csatlakozott a magyarországi diákcseréhez. Tisztában van vele, hogy egy egész országot képvisel fogadójánál, úgy véli, aki ilyenben részt vesz, legyen annyira nyitott, és európai, hogy be tudja fogadni más kultúráját, s kíváncsi legyen az ott zajló történésekre. Elmondta, nagyon tetszik neki a tiszta és ápolt iskolaépület, az órákon tapasztalt fegyelem, valamint a szép épületek. Gazdag program várja a vendégeket a következő napokban, ezek közül a fővárosi kirándulást várja a legjobban. Victoria Friedhoff célja, hogy minél jobban megismerje a magyarokat, az országot. Sokszor hallotta, hogy vendégszeretők vagyunk, ezt a befogadó családja is megerősítette.


Victoria Friedhoff

A bottropiak április 1-jén utaznak haza. A hétvégén családi napot tartanak, a jövő héten pedig ellátogatnak Pápára, Herendre, egy napot a Balaton partján töltenek, valamint egy budapesti kirándulást is beiktatnak a programba.
 

Cseh Zoltán
vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.