Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Biztató gazdasági jövőkép

2011. március 24. 23:18
A jelenlegi gazdasági helyzetben hihetetlenül felértékelődik egy ország politikai és gazdasági stabilitása, ez adott hazánkban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A gyakorlattal ellentétben idén nem az év elején, hanem márciusban tartotta meg hagyományos közös gazdasági fórumát a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat, így beszámolhattak az Új Széchenyi Terv már elérhető lehetőségeiről is csütörtökön délután a megyeházán.


dr. Markovszky György

Készül a megye gazdaságfejlesztési programja,15-20 vállalkozást felkeresve egyeztettek az elképzelésekről, fejlesztési célokról – emelte ki köszöntőjében dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzátette, a következő időszakban városi összejöveteleken értékelik a programban leírtakat, s várják a további javaslatokat, hogy egy közös cselekvési terv mentén haladjon a megye. – A Balaton létjogosultságot ad arra, hogy a fejlesztési programjaink kiemelten foglalkozzanak az idegenforgalomban rejlő lehetőségekkel. Ehhez szükséges az infrastruktúra fejlesztésére is, kiemelt figyelmet fordítva a 8-as számú főútra – fogalmazott.

A zok a problémák, amelyekkel a kormány 10 hónappal ezelőtti hivatalba lépésekor találkozott, több évre nyúlnak vissza – hívta fel a figyelmet dr. Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, Magyarország versenyképessége folyamatosan amortizálódik, leszakadóban vagyunk a Közép-európai régiótól is. – 2004-től kezdve megtorpant a gazdasági növekedés, ezzel együtt dinamikusan nőni kezdett az államadósság, ami akkor 53 százalékot mutatott, ez az érték mára 82 százalékra nőtt a GDP-hez viszonyítva – emelte ki. – A gazdaságpolitikai koncepció során egyetlen fogalommal megragadható jövőképet kívánunk ábrázolni, ez pedig az erős Magyarország, ami egyet jelent a versenyképes Magyarországgal – foglalta össze.


dr. Navracsics Tibor

Ma az országban egymillióan kevesebben dolgoznak, mint a hozzánk hasonló méretű Csehországban. Nincs ésszerű magyarázat erre a különbségre, ezért fogalmaztuk meg a választási kampány idején, hogy az elkövetkezendő tíz évben olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, ami egymillió munkahely létrejöttét célozza meg. Nem szükségszerűen új munkahelyekről van szó, ugyanis nem kizárólag abból adódik ez a különbség, hogy nálunk kevesebb munkahely található, hanem kevesebben dolgoznak legálisan. A szürke gazdaságban lévő munkahelyek részére lehetőséget biztosítunk, hogy legális munkaadók legyenek, célunk, hogy aki többet dolgozik, többet vigyen haza – fogalmazott Navracsics Tibor.

Felülvizsgáljuk a nyugdíjazási, és segélyezési rendszert. A magyar lakosság gazdasági aktivitást tekintve az utolsó helyek egyikét tudhatja magáénak Európában. Magyarországon a tényleges nyugdíjba vonulási átlag életkor közel egy évtizeddel alacsonyabb, mint a hivatalos korhatár – szögezte le a miniszterelnök-helyettes. – A korlátozott munkalehetőségűek kitaszítottak a társadalomból, inaktivitásra kényszerítjük őket. Biztosítanunk kell, hogy bekapcsolódhassanak a termelői munkába – hangsúlyozta.

Az Új Széchenyi Terv részeként a kormány a források hatékony átcsoportosításával, könnyebb hozzáférhetőséggel indítja be a gazdasági növekedést, elérve a 3-5 százalékos gazdasági fejlődési ütemet – emelte ki dr. Navracsics Tibor. Ezt segíti elő majd a hamarosan induló közmunkaprogram is, hiszen számos olyan terület létezik, ahol nagy számú munkaerő mennyiséget tudnak lekötni.

A jelenlegi gazdasági helyzetben hihetetlenül felértékelődik egy ország politikai és gazdasági stabilitása, ami hazánkban adott – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. A kormány hivatalba lépése óta 500 milliárd forintot vont ki a kormányzati szférából, amit gazdaságfejlesztésre fordított


dr. Nyikos Györgyi

A gazdasági fórumon dr. Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára ismertette az Új Széchenyi Terv legfontosabb tudnivalóit. Kiemelte, a megújuló fejlesztéspolitikai pillérei az átlátható intézményrendszer, a hatékony támogatási folyamat, az egyszerűbb szabályozás, valamint az egységes forráskoordináció.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.