Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyugatabbra már él a szigor

2011. március 24. 4:00
Európa nagy részén a nálunk tervezetthez hasonló szigorral védik a nemdohányzókat. Mik a tapasztalatok külföldön, mi várható itthon? Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


Lázár András

Lázár András ritkán gyújt rá egy-egy cigarettára, azonban hat éve szenvedélyesen pipázik, így különösen érzékenyen érintik majd a dohányzással kapcsolatos szigorítások. Ezt az elfoglaltságot ugyanis nem otthon műveli, szívesebben ül be egy teára, kávéra valamelyik vendéglátóegységbe, s nem is tudja elképzelni, hova mehet majd a törvény életbelépését követően. Azt mondja, nyáron a kert is megfelelő erre, de a hidegben ez nem lehet megoldás. A vendéglátóhelyek forgalma biztos csökken majd, s a dohánytermékekből is kevesebb fogy – véli.


Szabó Annamária

A nemdohányzók védelmében született törvény szigorításával kapcsolatos információkat tőlünk hallotta először Szabó Annamária. A hírekből eddig annyit tudott, az aluljárókban és a megállókban tiltották meg a dohányzást. Elmondta, teljes mértékben támogatja, hogy a munkahelyeken, iskolákban, közintézményekben vessenek véget a füstölésnek, ám szerinte a vendéglátóhelyet üzemeltetők azonban biztos nem örülnek a várható változásoknak. Ezzel együtt reméli, ha a szórakozóhelyeken megszüntetik a dohányzást, kevesebb fiatal szokik rá, de szerinte az is megoldás, ha a gyermek valamilyen rendszeres sporttal foglalja le magát – mondja a kétgyermekes anyuka. Hozzátette, találkozott olyan francia vendégekkel városunkban, akik annak ellenére sem gyújtottak rá egy sörözőben, hogy engedélyezve volt, inkább kimentek a bejárati ajtó mellé – ahogy otthon megszokták.

Londonban csak az utcán lehet dohányozni – árulta el érdeklődésünkre az angol fővárosban dolgozó Nick Ágnes. Egyetlen bárban, diszkóban, kávézóban, étteremben, de még fedett buszmegállóban és pályaudvaron sem lehet rágyújtani, csak a tágas, szabad ég alatt. – Én, mint nem dohányzó, ennek nagyon örülök, ugyanis már nagyon elegem volt abból, hogy akárhova elmentem szórakozni, utána mindenem bűzlött a füstszagtól, szűk helyiségben pedig a szememet is csípni kezdte, sokszor ki kellett mennem a levegőre – meséli tapasztalatát. Úgy tudja, nagy felháborodást keltett a dohányosokkal kapcsolatos törvény szigorítása a szigetországban, sokan úgy gondolták, hogy szegény dohányosokat lassan mindenhonnan kiszorítják, pedig valójában a nem dohányzó embereket kell sajnálni, hiszen más szenvedélye miatt szenvednek.

A meglévő törvényeket Angliában tovább szigorítják. Március 11-én jelent meg a hír, hogy újabb szankciók várhatók. 2012-től például minden nagyobb áruházban és üzletben a pult alatt, szem elől eltéve kell majd tartani a dohányárut. A kisebb üzletekre majd 2015-től lesz érvényes ez a törvény. A módosítások a csomagolásokra is vonatkoznak majd, sima, egyszerű formában kell árulni, hogy ne legyen vonzó. A következő évben az alkohollal és a gyógyszerekkel kapcsolatban is hasonló törvényt szeretnének bevezetni – tette hozzá.

Spanyolországban idén január 1-jétől léptek életbe a szigorítások, ennek értelmében nem lehet dohányozni a vendéglátóhelyeken, a diszkók belső helyiségeiben, csak az utcán, vagy ha van, a teraszon lehet füstölni – tudtuk meg a Spanyolországban élő Christian Kudy Mullertől. Azt mondja, a lakosság 70 százaléka dohányzik, a cigi pedig valamivel drágább, mint Magyarországon, ezért sokan sodorják a dohányt, ami károsabb is lehet az egészségre. A fiatalember hozzátette, reméli, hazánkban is bevezetik ezeket a szigorításokat. „Fumar puede matar.” (A dohányzást halált okozhat - a szerk.)

Cseh Zoltán
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.