Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vissza a középkorba!

2011. március 24. 3:00
Internetes történelmi játék indul vállalkozó kedvű gyerekeknek, melyre március 25-ig lehet jelentkezni. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

"Vissza a középkorba!" címmel indított játéknak egy feltétele van, mégpedig az, hogy a vállalkozókedvűek bátran szálljanak be az időgépbe, üssék be az évszázadot, és máris a középkori Veszprém vármegyében találhatják magukat.

Aki végigjátssza ezt a három fordulóból álló játékot, bepillantást nyerhet a középkori emberek életébe. Megismerkedhetnek a városi és a falusi élet mindennapjaival: megtudhatják, hogy jártak-e iskolába a középkorban a gyerekek, milyen ruhát viseltek, milyen ételeket ettek és ittak, hogyan gyógyították meg akkoriban a betegségeket, milyen házakban laktak, milyen zenét hallgattak, játszottak-e, sportoltak-e az elődök. Ha mindezeket tudni szeretné valaki, akkor be kell neveznie az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Gyermekkönyvtárának játékába.

A történelmi játék két internetes fordulóból áll. A harmadik forduló egy játékos vetélkedő, melyre már csak a legjobbakat hívják a szervezők. Az időutazásra 2 fős, felső tagozatos csapatok nevezhetnek.
 

A jelentkezéseteket a http://gyermekkonyvtar.ekmk.hu oldalon lehet leadni legkésőbb március 25-ig.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.