Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Cozma menthetetlen volt

2011. március 23. 15:58 // Forrás: MTI
A sportoló halála egy-két perc alatt bekövetkezett, életét akkor sem lehetett volna megmenteni, ha ez a sérülés egy szívműtőben éri. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Marian Cozma kézilabdázó életét nem lehetett megmenteni, a szívét ért szúrás roncsolta a bal kamrát és pitvart, s a szúrt csatorna hossza elérte 18,5 centimétert - mondta Varga Gyula, igazságügyi orvos szakértő a Cozma-ügy szerdai tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon.

Megfogalmazása szerint a szívüreg teljesen nyitott volt, nagy hasadékon áramlott ki a vér. Szerinte a sportoló halála egy-két perc alatt bekövetkezett. Mint mondta, a kézilabdázó életét akkor sem lehetett volna megmenteni, ha ez a sérülés egy szívműtőben éri.

Az orvos szakértő szerint lapos, éles és hegyes késsel vagy tőrszerű eszközzel, nagy erővel adták le a szúrást, s az balról jobbra és alulról fölfelé irányult. A gyilkos eszköznek legalább 15-18 centiméter pengehosszúságúnak kellett lennie - jegyezte meg. (Raffael Sándor elsőrendű vádlott a hétfői tárgyaláson azt mondta, hogy kése 8-10 centiméter hosszúságú.) A szakértő szerint sem a 212 centiméter magas sértett, sem a mintegy kétméteres vádlott nem volt teljesen álló helyzetben, s a szív körülbelül 155 centiméternyi magasságban lehetett a szúráskor.

Varga Gyula rámutatott arra, hogy a szív roncsolódása után a vérkeringés azonnal leállt, tehát ha Marian Cozmát ezt követően még fejbe rúgták, bőr alatt véraláfutások nem keletkezhettek, s nem is találtak ilyeneket. Ettől még érhették kisebb "behatások" a halott testet, de azoknak nem maradhatott nyomuk - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Marian Cozmát ért diszkóbeli szúrás a vesét nem érte el, csak annak zsíros tokjában okozott sérülést, amely két hét alatt begyógyult volna. A szakértő felsorolt egyéb sérüléseket is: gerictájéki sérülést, a homlok és a szemzúg repedt sérülését említette. Kitért arra, hogy kábítószert a sportoló vizeletében nem találtak, a vérében viszont 1,6 ezrelékes alkoholkoncentrációt mértek, ami közepes alkoholos állapotot jelent. Míg Raffael Sándor elsőrendű vádlott hétfőn - amikor beismerte a szúrást - még úgy fogalmazott, hogy egy "elébe berobbanó alakot" szúrt meg, addig szerdán már ő is csak "a sértettről" beszélt.

Amikor a Marian Cozma szívszúrásáról készült boncjegyzőkönyvet ismertette a szakértő, Raffael is csak a "a sértettet" emlegette - márpedig a szívszúrás sértettje Marian Cozma -, s a szakértőt erősítette meg azzal, hogy közölte: "szúró mozdulata valóban nagy erejű volt". Megjegyezte, hogy azt tényleg bal kézzel, félköríves mozdulatot téve adta le. Megerősítette a vádlott a szakértőt abban is, hogy valóban nem teljesen álló helyzetben volt, hanem a jobb lábával nagy terpeszben előre lépve, hajlott, görnyedt testtartással szúrt.

Raffael azonban szerdán is megismételte azt a védekezését, hogy támadást akart elhárítani a szúrással, s látta, ahogy "a sértett" a mellkasához és a hasához kapott, majd térdre esett. Elmondta: a kés a helyszínen kiesett a kezéből, de azt nem kereste, hanem sietett az autóhoz és a társaival távozott. Petkovics Tamás igazságügyi orvos szakértő a tárgyaláson Zarko Sesum és Ivan Pesic kézilabdázók sérüléséről adott szakvéleményt. Elmondta: Zarko Sesum a rúgástól a bal szeménél arccsonttörést, szemgödörcsonttörést és orrcsonttörést szenvedett. A sérülései hat hét alatt begyógyultak, műtét nélkül maradandó fogyatékossággal kellett volna tovább élnie.

Ivan Pesic veséjét viszont olyan súlyos szúrás érte, hogy a fiatalember fél órán belül meghalt volna, ha nem kerül addig műtőasztalra - mondta az orvos szakértő. Hozzátette: a bal vesét - amelyen 10 centiméteres szúrt csatorna volt, s sérültek a húgyvezetékek is -, el kellett távolítani. A használt eszköz lapos, hegyes, éles volt, s nem zárható ki, hogy ugyanaz lehetett, mint amivel Marian Cozmát megszúrták - vélekedett Petkovics Tamás.

Raffael Sándor fejsebéről azt mondta a főorvos, hogy a "repesztett fejsérülés" nem volt súlyos, 8 napon belül gyógyult, de a fejbőrt ért sérülések általában erősen véreznek. Ettől megijedhet, akár pánikba is eshet a sérült - tette hozzá, közölve azt is, hogy az elsőrendű vádlott közepes fokban állt alkoholos befolyásoltság alatt. Raffael Sándor az orvos szakértő véleményére reagálva azt közölte, hogy neki a fejbe vágástól "elment" egy időre a látása és hallása, s emlékezetkiesése is volt. Hozzátette, hogy szerinte elfogult az orvos szakértő, ezért új szakértő kirendelését kérte. Erről szerdán még nem döntött a tanácsvezető bíró. A tárgyalás csütörtökön további szakértők meghallgatásával folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. január 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.