Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Földkímélő romantika

2011. március 22. 12:33
Veszprém város idén is csatlakozik a Természetvédelmi Világalap figyelemfelkeltő akciójához. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Egy kínai mondás szerint, aminek nem tudsz ellenállni, annak állj az élére. Ennek szellemében nem csak egy órára, hanem egész éjszakára lekapcsolják a díszkivilágítást városunkban a Föld Órája világrendezvényhez csatlakozva – jelentette be Némedi Lajos keddi sajtótájékoztatóján. Én magam azzal csatlakozom az akcióhoz, hogy szombat estére otthon mécsesek fényére fogom cserélni a villanyvilágítást – avatta be terveibe a sajtó munkatársait az alpolgármester.

A város vezetése a díszkivilágítások lekapcsolásával példát is szeretne mutatni Veszprém lakosainak, vállalatainak és intézményeinek, hogy március 26-án este fél kilenctől egy óra időtartamra kapcsoljanak ki minden nélkülözhető fényforrást.

A Föld Órája olyan 2007-ben életre hívott nemzetközi esemény, amelyben arra kérik a háztartásokat és a vállalkozásokat, hogy kapcsolják le a nem létfontosságú elektromos berendezéseiket egy órára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére. Az akció –¬ melyhez mára 126 ország csatlakozott – ¬¬célja nem az aktuális fogyasztáscsökkentés, hanem a figyelemfelhívás. Napjaink társadalmában ugyanis egyfajta értékként jelent meg a fogyasztói szemlélet, amely azonban ellentétes a Föld – mint élhető környezet – fenntarthatóságával.

Szombat este tessék tehát lekapcsolni a villanyokat, s mécsesek, vagy akár a csillagok fényénél eltöprengeni azon, hogy mennyi mindent ad nekünk bolygónk, amellyel egyre kevésbé bánunk jó gazdaként.

Zatkalik-Peresztegi Virág
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.