Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tréningen a turisztika szereplői

2011. március 19. 4:00
Több részes képzést indított tagjai számára a Veszprémi Turisztikai Egyesület. Első körben az ügyfél-kommunikációval foglalkoztak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A következő hónapokban szó lesz az üzleti protokollról, az internetes marketingről, valamint szakmák szerinti orientációkon is részt vesznek a Veszprémi Turisztikai Egyesület tagjai. A képzések maximum 12 fős csoportokban zajlanak, így egy-egy előadást több időpontban is meghirdettek. Minden cégtől két munkatársat várnak.

Andok Endre, az Olíva étterem vezetője először vett részt ilyen jellegű kommunikációs tréningen, érdekes volt számára hallani, hogyan kell kezelni az egyes személyiségeket – mondta érdeklődésünkre. – Az előadók elmondták, nehéz pár órába bezsúfolni azt a „tananyagot”, amivel kapcsolatban több napos tréningeket tartanak. Az ember étvágyát azonban meghozták a téma iránt, így aki szükségesnek érzi, bővítheti tudását. Felsorolták, milyen típusú vendégekkel lehet dolgunk, akiket ha beazonosítunk, hatékonyabban kezelhetjük panaszaikat – ismertette a tanultakat.

Itthon még nem elterjedtek ezek a tréningek, külföldön azonban rendszeresen küldik az alkalmazottakat képzésekre. A csoportos tréningek előnye, hogy olyan kisebb cégek is eljuthatnak rá, akik egyébként önerőből nem tudnák fedezni ezek költségét. 

Cseh Zoltán
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.