Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több ügyfajta intézhető

2011. március 18. 12:12
Az egyszerűsített honosítási kérelem már a kormányablakban is igényelhető, jelentette be dr. Kovács Zoltán pénteken délelőtt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta, január 3-tól az egyszerűsített honosítási kérelmet a bevándorlási és állampolgársági, valamint az anyakönyvi hivataloknál intézhették az igénylők. Megyénkben eddig 225 állampolgár adta be az erre vonatkozó papírokat.

A nemzet határok feletti egyesítésének egyik fontos eszköze ez a kérelem – szögezte le dr. Kovács Zoltán péntek délelőtti sajtótájékoztatóján. Korábban a polgármester előtt tettek fogadalmat a kérelmezők, az eskütétellel záródott a jogi aktus. Március 15-től bővült a kormányablakok jogköre, ekkortól már itt is elindítható az egyszerűsített honosítási kérelem – jelentette be a megyei kormányhivatal vezetője. Elmondta, nem határmenti megye vagyunk, így kevesebb érdeklődőre számítanak.

– A honosítási kérelmet igénylőnek igazolnia kell, hogy volt magyar felmenője, valamint a kézzel írt önéletrajz benyújtásán túl bizonyítania kell, hogy tud magyarul; s ezzel egy időben névmódosítást is kezdeményezhet – ismertette Fülöpné, dr. Ábrahám Adrienn, a veszprémi kormányablak vezetője. Hozzátette, a korábbi szervezeteknél továbbra is intézhetők a papírok, a kérelem azonban nem sértheti a magyar büntetőjogot, illetve a nemzetbiztonsági érdekeket.

Dr. Kovács Zoltán érdeklődésünkre elmondta, 2013-ig mintegy 200-250 járási kormányhivatal és kormányablak létesül, s a jelenlegi 36 helyett közel 100 ügyfajta lesz elintézhető.  

Cseh Zoltán
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.