Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem lesz tandíj és képzési hozzájárulás

2011. március 18. 0:05 // Forrás: MTI
Az új törvények egyaránt 2012 szeptemberében kell életbe lépnie, addig azonban még számos egyeztetést folytatnak tartalmáról. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kormány sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez bevezetni a felsőoktatásban - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön, az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt, évi rendes meghallgatásán. A tárcavezető a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, a minisztériumán belüli közhangulatnak megfelelően maga is azzal értene egyet, ha a tankötelezettség felső korhatárát legfeljebb 16 évre csökkentenék a Széll Kálmán Tervben szereplő 15 év helyett.

Pokorni Zoltán, a testület fideszes elnökének felvetésére reagálva hangsúlyozta: egyelőre csak lehetőségnek tartják az általános iskolai képzés kilenc osztályosra hosszabbítását, ez egyelőre még nem szerepel a készülő közoktatási törvény koncepciójában.

Réthelyi Miklós a fideszes Sági István iskolai rendet és fegyelmező eszközök hiányát kifogásoló hozzászólására reagálva kiemelte: az iskolai fegyelem fenntartása érdekében a tanári tekintélyt kell megerősíteni, amihez a szülők közreműködése is szükséges. Hozzátette: nem gondolják, hogy az iskolákba vissza kellene hozni a szigor néhány évszázaddal ezelőtt alkalmazott formáit.

A tárcavezető emellett, szintén kormánypárti oldalról érkező felvetésre megjegyezte: azt tartaná józan elvárásnak, ha a nyelvi képzés már a középfokú intézményekben megtörténne és így nem merülne fel a diploma nyelvvizsgához kötését előíró szabály lazításának igénye.

A bizottság szocialista tagjainak kérdésére Réthelyi Miklós úgy fogalmazott, hogy a köz- és felsőoktatási törvények, valamint a pedagógus életpálya-modell koncepciója is "szakértői körökben" készül. Megjegyezte: az új törvények egyaránt 2012 szeptemberében kell életbe lépnie, addig azonban még számos egyeztetést lehet folytatni azok tartalmáról.

Dúró Dóra jobbikos képviselőnek válaszolva Réthelyi Miklós cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a kormány országosan csak 6-10 egyetemet kívánna megtartani a jelenlegiek közül; mint mondta nem gondolkodnak az egyetemek integrációjában. A hallgatói jogok várható változását firtató kérdésre hozzátette: reményei szerint a felsőoktatási törvényben sikerül olyan megoldást találniuk, amely fenntartja a tanulók intézményük iránt érzett felelősség érzetét.

A miniszter a szintén jobbikos Farkas Gergely kérdésére reagálva aláhúzta: az önkormányzatok az idén összesen 300 millió forintra pályázhatnak kis iskoláik újranyitásához, ehhez azonban legalább nyolc jelentkező tanulóval, illetve egy, az iskola befogadására alkalmas épülettel kell rendelkezniük. A tárcavezető szerint a rendelkezésre álló összeget legjobb esetben tíz intézmény fenntartására tudják fordítani.

Réthelyi Miklós meghallgatása elején minisztériumát jellemezve azt mondta: bár "nem könnyű az együttélés", eddigi tapasztalataik szerint mégis sikerült úgy egyre szorosabb kapcsolatot kialakítani az oktatás, az egészségügy, a kultúra, valamint a szociális ügyek és a sport területén, hogy közben egyik ágazat támogatása sem szorult háttérbe. A kormány oktatás területén eddig elért legfontosabb eredményei között említette például az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetését, a családi pótlék folyósításának gyermekek iskoláztatásához kötését, valamint a tankönyvek legmagasabb árainak meghatározását.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.