Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Magyar Sajtó Napja

2011. március 15. 14:27
Nem csak a nemzet szabadságát vívták ki 1848 tavaszán, hanem a magyar sajtóét is. Erről emlékezett meg a megye és a város kedden délután. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Első alkalommal ünnepelte együtt a Magyar Sajtó Napját a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata március 15-én délután a megyeházán.


Lasztovicza Jenő

– A sajtó szabadságának törvénybe iktatása is megtörtént 1848. március 15-én – mondta ünnepi köszöntőjében Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. – Fontos, hogy azok az üzenetek, amelyeket szeretnénk eljuttatni egymáshoz, hitelesek legyenek. Nagyon nehéz feladat ezt sikeresen megvalósítani. Az utóbbi időszakban ezzel nincs probléma, hiszen azok a gondolatok, melyeket a megye szeretne közvetíteni, megfelelően eljutnak a lakosokhoz. Sokan nem tudják, milyen felelősségteljes munka az, amit a sajtó végez.


Porga Gyula

– Ezen a napon a sajtószabadságot is ünnepeljük, hiszen elődeink az elsők között kérték a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését. A XXI. században nem a sajtó szabadságában, hanem inkább annak szabadosságában látom a problémát. Mégis fontos, hogy együtt ünnepeljük meg a sajtót, amelynek munkatársai annak ellenére, hogy nincsenek megfizetve, minden nap elvégzik munkájukat – fogalmazott Porga Gyula polgármester.

Ezt követően a polgármester átadta a Szabad Sajtó Díjat, melyet idén Mórocz Anikó vehetett át.

Mórocz Anikó már 20 éve szolgálja a közönséget a médián keresztül. Főként televízióknál és rádióknál dolgozott. Állítása szerint a mai napig elkészül fejben a televíziós műsor is, amikor dolgozik, nem csak a rádiós.


Mórocz Anikó

– Nem volt cél a munkám során sosem, hogy díjat kapjak, de az elismerés mindig jól esik. Meglepetés volt, de jóleső meglepetés. A sajtó felelőssége ma legalább annyira nagy, mint 1848-ban volt. Fontos, hogy minél több oldalról közelítsük meg az adott témát, és a lehető leghitelesebb információt tudjuk átadni. Ez mindig nagy felelősséggel jár. Fontos, hogy az ember eszköznek tekintse magát, amelyen keresztül folynak az információk; lényeges, hogy ne sérüljenek ezek az üzenetek, és lehetőleg minél szélesebb körűek legyenek – számolt be róla Mórocz Anikó.


Kovács Zoltán

– Magyarország életében fontos esztendő előtt állunk, aminek része lesz a sajtó is. Az ország a megújulás útjára lépett, mindannyian a jövő felé nézünk – mondta pohárköszöntőjében Kovács Zoltán, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője.

Janni Anikó
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.