Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A többség kokárdával, de otthon ünnepel

2011. március 15. 0:03 // Forrás: MNO
A vidéki településeken lehet számítani a legnagyobb ünnepi közönségre, a fővárosiak inkább pihenéssel töltik az ünnepnapot. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Idén március 15-én tízből hat magyar nemtől, kortól és pártszimpátiától függetlenül mellére tűzi a 163 évvel ezelőtti forradalom ma élő legfontosabb szimbólumát, a kokárdát. A megkérdezettek többsége számára azonban nem vonzók a hivatalos megemlékezések – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.

Egy évvel korábban, a fokozódó kampányhangulatban a megkérdezettek alig negyede vallotta, hogy részt vesz valamilyen megemlékezésen, 2011. március idusát azonban sokkal többen töltik előreláthatólag az utakon és tereken: a megkérdezettek harmada tervezi részvételét.

A március 7. és 10. között, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával készült, országos reprezentatív felmérés eredménye szerint a vidéki településeken lehet számítani a legnagyobb ünnepi közönségre (34-38 százalék), a fővárosiak pedig inkább pihenéssel töltik az ünnepnapot (28 százalék). A közvélemény-kutatás a különböző pártok táboraiban is eltéréseket mutat: leginkább a kormánypártok szimpatizánsainak fontos a közös ünnep (41 százalék), az ellenzéki táborokra kevésbé lehet számítani. Az LMP-szimpatizánsok 63 százaléka nem talál magának vonzó megemlékezést, a Jobbik-szimpatizánsok 64, a szocialista szimpatizánsok pedig 65 százaléka marad otthon az idén március 15-én.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.