Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elfogult a magyar sajtó

2011. március 14. 0:05 // Forrás: MTI
A felmérésben részt vevők 81 százaléka magát feddhetetlennek mondta; alig öt százalék vallotta ennek az ellenkezőjét. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A magyar újságírók döntő többsége politikailag elfogultnak, alulfizetettnek, túlterheltnek, széthúzónak, korrupcióval fertőzöttnek és motiválatlannak látja kollégáit, illetve szakmáját - derült ki az Uniomedia kommunikációs ügynökség és a Nézőpont Intézet közös felméréséből. A Médiatükör című, második alkalommal készített átfogó online felmérés szerint - amely 2010. február 15. és március 7. között, 200 újságíró válaszai alapján készült - a tavalyi évhez képest tovább romlott a média feddhetetlenségének, függetlenségének és a szakma anyagi helyzetének megítélése az újságírók körében.

Az újságírók a problémák legfőbb felelősének a kiadókat, tulajdonosokat tartják - a válaszadók 84 százaléka írta ezt, a második helyen saját felsővezetőiket hibáztatják, a politikusok ebben a rangsorban "csak" a harmadik helyen állnak. A felmérés kiemeli: a média politikai függetlenségével a megkérdezettek alig 3 százaléka, az újságírók jövedelmével alig 4 százaléka elégedett. Az egyértelműen elégedetlenek aránya ezzel szemben a függetlenség kérdésében 71 százalék, míg a szakmát alulfizetettnek érzők aránya az egy évvel korábbi 47 százalékról 68 százalékra emelkedett. Az egyetlen kedvező változás, hogy az újságírók jobban informáltnak érzik saját szakmájukat: tavaly ezt a válaszadók 25, az idén már 36 százaléka mondta jellemzőnek.

A felmérés szerint az újságírók többsége túlterheltnek és alulfizetettnek érzi magát, a politikai függetlenségre és a feddhetetlenségre adott válaszok aránya azonban a szakma általános megítélésének az ellenkezője: a válaszadók 62 százaléka politikailag függetlennek tartja magát és saját munkáját. A szakterületek bontása alapján még a politikai újságírók között is többségben vannak azok, akik úgy látják, hogy "politikai elvárásoktól függetlenül" tudósíthatnak. A politikai függetlenség hiányáról a teljes szakmán belül a válaszadók 10 százaléka, a politikai újságíróknak pedig 18 százaléka számolt be.

A felmérésben részt vevők 81 százaléka magát feddhetetlennek mondta; alig öt százalék vallotta ennek az ellenkezőjét.

A tavalyi kutatáshoz hasonlóan ugyanakkor rendkívül sokan, a válaszadók 56 százaléka állította: van tudomása arról, hogy valamely kollégája rejtett ellenszolgáltatást fogadott el egy cikk megjelentetéséért. Erre a kérdésre nemmel válaszolt 24 százalék. De idén már minden ötödik megkérdezett kitért a válaszadás elől, ez a szám drasztikus növekedés az előző évihez képest.

A média színvonalának általános megítélése az újságírók körében továbbra is kritikus: mintegy ötször annyian tartják színvonaltalannak, mint színvonalasnak a magyar sajtót. A felsővezetők között a pozitív válaszok aránya 19, a beosztott újságírók körében viszont alig 3 százalék.

A megkérdezettek szerint a média legfontosabb feladata, hogy elfogulatlan, korrekt tájékoztatást nyújtson, ám a válaszadók mindössze 7 százaléka látja úgy, hogy a magyar sajtó ezt a feladatát be is tölti. A többség - a felmérésben részt vevők 71 százaléka - szerint ezzel szemben elsősorban a tulajdonosok elvárását szolgálja ki.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.