Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyolcszázezren küldték vissza eddig a kérdőíveket

2011. március 12. 3:00 // Forrás: MTI
A visszaküldött kérdőívek 96 százaléka "érvényes"; ezt azt jelzi, hogy az állampolgárok segíteni akarnak az alkotmányozásban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Közel nyolcszázezer ember küldte vissza eddig az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet - közölte Szájer József, a nemzeti konzultációs testület fideszes vezetője pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján. Minden magyar ember véleménye számít az alkotmányozás előkészítése során - hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Szájer József szerint a visszaküldött kérdőívek száma mutatja, hogy az állampolgárok az alkotmányozás ügyét fontosnak tartják és magukénak tekintik. Közölte, azokat a pontokat, amelyeket a válaszadók többsége támogat vagy elutasít, módosító indítványok részeként benyújtják majd.

A kérdőívek feldolgozása után az eredményekről tájékoztatnak minden országgyűlési képviselőt - mondta az európai parlamenti képviselő, miután a konzultációs testület egy tagjával, Szili Katalin független képviselővel megtekintette az alkotmányozási kérdőívek feldolgozását a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEK KH). Hozzátette: a képviselők úgy hozhatják meg "nagy jelentőségű, fontos" döntésüket az új alkotmány tervezetéhez benyújtható módosító indítványokról, hogy az emberek véleményével tisztában lesznek.

Szájer József példaként említette, hogy az "állampolgári kötelezettségek" és az életfogytiglani szabadságvesztés tekintetében "nagyon magas" támogatottság figyelhető meg a válaszadók körében. Közölte, "a parlamenti szavazás utolsó pillanatáig" várják vissza a kitöltött kérdőíveket.

Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke, független országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy "az alkotmányozás nem lehet pártpolitikai megítélés kérdése".

A visszaküldött kérdőívek 96 százaléka "érvényes"; ezt azt jelzi, hogy az állampolgárok segíteni akarnak, hogy a jövőbeni alkotmány valóban Magyarország alkotmánya legyen - mondta.

Vetési Iván, a KEK KH vezetője közölte, óránként negyvenezer kérdőívet tudnak feldolgozni.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.