Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Életmód „receptek”

2011. március 9. 3:00
Az ifjúság biztonságos jövőjéért indítottak programot Veszprémben, amely során a fiatalok több fontos témában is felvilágosítást kapnak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Új prevenciós programot indított útjára a Veszprém megyei középiskolákban „Az egészség érték! Életmód „receptek” az ifjúság biztonságos jövőjéért” elnevezéssel a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Egészségfejlesztési Osztálya a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával és az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezetével együttműködve.

A programba bevont 9. és 10. évfolyamos tanulók a korán és meggondolatlanul elkezdett nemi élet veszélyeiről, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények köréről, a bűncselekmények miatti áldozattá válásról és a biztonságos szórakozásról, illetve a mentősök tapasztalatairól, valamint a témához kapcsolódó együttélési kultúráról kapnak négy tematikus tanóra keretében felkészült előadóktól tájékoztatást.

A programra a korábbi évekhez hasonlóan jelentős az érdeklődés. A programban részt venni kívánó középiskolák a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Egészségfejlesztési Osztályánál jelentkezhetnek.

vehir.hu
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.