Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Itt járt a forradalmár

2011. március 6. 4:00
Petőfi Sándor 1848. március 5-6-i veszprémi tartózkodására emlékeztek szombaton délután a Megyeháza téren, a költő emléktáblájánál. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A volt Stingli-vendégfogadó falán elhelyezett emléktábla előtt 1913 márciusa óta tehetjük tiszteletünket. A táblát még a Veszprémi Színpártoló Egyesület helyezett el annak tiszteletére, hogy 1848. március 5-6-án itt szállt meg Petőfi Sándor és felesége – mondta emlékező beszédében Bándi László, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke. Elhangzott, az irodalomtörténészek szerint többször is járt a nagy költő városunkban. A vadonban című verse alá ő maga írta, hogy „Veszprém 1842”. Petőfi színésztársa, Szuper Károly színiigazgató naplójában ír a költő látogatásáról – idézte fel a múltat Bándi László.


Bándi László

– Büszkén mondhatjuk, hogy Veszprém hűen ápolja egyik legnagyobb költőnk emlékét, mivel a Veszprémi Petőfi Színház főbejárata előtt tiszteleghetünk naponta Marton László egészalakos „tarisznyás vándora” előtt, valamint a színház első emeletén üdvözli Melocco Miklós Petőfi szobra az oda látogatókat. Csikász Imre emléktáblája itt egy olyan helyet jelöl, amelyet kötelességünk őrizni. Tekintsük olyan kultuszhelynek, ahová legalább évente érdemes elzarándokolni, vagy erre járván fölpillantani a táblára: értünk is szólt a költő szava – fogalmazott Bándi László.

A műsor részeként Rékei Petra és Palásti István szavalta el Petőfi Sándor egy-egy versét, majd koszorút helyezett el a táblánál Némedi Lajos alpolgármester, az Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata nevében Kovács Gábor Zoltán és Sebő József, valamint Somfai Balázs, a Veszprém Megyei Hagyományőrző Egyesület és Palkóné Jádi Melitta, a Cserhát Társaskör alelnöke.  

Cseh Zoltán
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.