Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megalapozott, átgondolt és vállalható

2011. március 5. 4:00
Némedi Lajost, a városüzemeltetésért felelős alpolgármestert kérdeztük Veszprém város 2011. évi költségvetéséről. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– A város legfontosabb döntése született meg a múlt héten. Veszprémnek jó költségvetése lett, a jelen körülmények között abszolút elfogadható és vállalható. Nem értek azzal egyet, amit az egyik ellenzéki képviselő úr mondott, miszerint ez a „Pató Pál költségvetés”. Ez a költségvetés megalapozott egy olyan átalakítást, amit a jövő évtől kezdünk el, és amit már legalább hat-hét évvel ezelőtt meg kellett volna tenni, hiszen egyrészt akkor nem halmozódott volna fel ekkora adóssága a városnak, másrészt teljesen más szerkezetben tudna dolgozni Veszprém intézményrendszere – számolt be róla Némedi Lajos alpolgármester.


Némedi Lajos

– Ez felelős gondolkodásra ösztönző költségvetés. Közpénzekkel dolgozunk, közpénzeket költünk el, és ezért felelősséggel tartozunk. Pozitív eleme a költségvetésnek, hogy úgy készül a jövőre, hogy igyekszik a munkahelyteremtés feltételeit biztosítani. Komolyan gondoljuk, hogy a város ipari parkjait, illetve majdnem ipari parkjait fejlesszük, s ezzel minden feltételt megteremtsünk azoknak a munkáltatóknak, gazdasági szervezeteknek és vállalkozóknak, akik a jövőben szeretnének Veszprémben letelepedni – fogalmazott az alpolgármester.

Némedi Lajos ezen felül beszámolt a 8-as út kétsávossá bővítéséről is Veszprém és Székesfehérvár között. Ez a városi kompetencián kívül esik, azonban fontos eleme annak, hogy a jövőben Veszprémben munkahelyek létesüljenek.

– Városüzemeltetési szempontból is szakmailag megalapozott, átgondolt és vállalható költségvetésről beszélhetünk. Minden feltétel megvan ahhoz, hogy azokat az intézményeket és ellátó szervezeteket működtetni tudjuk, amelyek a polgárok életében nagyon fontos szerepet játszanak. Most az a munka folyik, amely előkészíti a 2012-es szerkezeti váltást. Ezt a második negyedévre kell lezárni, és azt követően kell nekilátni a tényleges átalakításnak – mondta el Némedi Lajos.

Janni Anikó
további cikkek
Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból közélet Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. ma 16:21 Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten közélet Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. ma 16:17 Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH közélet Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. ma 14:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.