Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Széchenyi Kártya Önerő Hitel

2011. február 21. 3:00 // Forrás: MTI
Az idén nyílik lehetőség a maximum 50 millió forint Széchenyi Önerő Hitel igénybe vételére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében kiírt pályázatoknál a kis- és középvállalkozások számolhatnak a Széchenyi Kártya Önerő Hitellel - nyilatkozta a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója. A Széchenyi Kártya Önerő Hitelt az uniós források felhasználásához szükséges önerő egy részére lehet majd felvenni. Krisán László elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Önerő Hitel feltételeit összehangolták a nemrégiben kiírt gazdasági pályázatokkal, és az önerőhitel igénylés részletei rövidesen olvashatók lesznek a www.kavosz.hu honlapon.

A kormány tavaly döntött a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről forgóeszköz, beruházási és önerő hitellel.

Széchenyi Kártya Program keretében 2010. augusztus elején indult a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében a legfeljebb 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi Forgóeszköz Hitel program. Tavaly szeptembertől érhető el a maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Beruházási Hitel, amelyet a kormány a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében indított.

Az idén nyílik lehetőség a maximum 50 millió forint Széchenyi Önerő Hitel igénybe vételére.

A Széchenyi Kártya Önerő Hitel programot a kormány a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeresen megvalósuló projektek számának növelése érdekében indította.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.