Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C

Veszprémben küzdenek a természettudományok vándorkupájáért a fiatalok

2024. április 26. 14:11
A veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola ad otthont a Szabó Szabolcs Alapítvány vándorkupájának. A versenyre az ország tizenhárom iskolájából érkeztek hetedikes és nyolcadikos diákok, hogy összemérjék tudásukat a természettudományok területén.

Azért a Kossuth iskolában rendezik a versenyt, mert tavaly a veszprémi diákok nyerték meg az országos vetélkedőt, így idén már nem csak címvédőként, hanem házigazdaként is jeleskedhetnek a pénteken kezdődött megmérettetésen.

A Szabó Szabolcs Alapítvány névadója egykor a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja, majd későbbi oktatója, aki fiatalon hunyt el még 2017-ben. Barátai akkor úgy döntöttek, hogy emlékét egy alapítványban is megőrzik, ami kifejezetten a természettudományok oktatását karolja fel. A mostani vándorkupa olyan kezdeményezése az alapítványnak, amit már negyedik alkalommal szerveznek meg, Veszprémben a Kossuth iskolában pedig másodszor, hiszen 2019-ben ugyanitt volt az első is.

A Szabó Szabolcs Vándorkupa egy természettudományos verseny, amelyben a diákok olyan feladatokat kapnak, ahol a területhez kapcsolódó órákon - fizika, kémia, biológia, földrajz, matematika - tanult ismereteket komplexen kell alkalmazniuk. A meghívásos versenyen idén tizenhárom intézmény diákjai vesznek részt, őket pénteken a város képviseletében Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Csík Richárd önkormányzati képviselő is köszöntötte.

Ovádi PéterOvádi Péter

Ovádi Péter rövid köszöntőjében biztatta a diákokat, hogy a verseny izgalmai mellett fedezzék fel a város szépségeit is, gazdag történelmét, amiben az oktatás, az iskolák is fontos szerepet töltenek be. Csík Richárd a veszprémiek versenyszellemét emelte ki beszédében, ez pedig a kulturális területek, vagy a sport mellett az iskolai versenyekben is megmutatkozik.

Csík RichárdCsík Richárd

Az alapítvány egyébként figyel arra is, hogy a fiatal diákok előtt több jó példát is felmutasson, ezért a zsűriben most is helyet kaptak olyan fiatalok, akik korábban sikeresen szerepeltek valamelyik vándorkupán, most pedig már felsőbb tagozatosként, vagy egyetemistaként a verseny lebonyolításában segítenek.

A szervezők a verseny lebonyolítása mellett arra is figyeltek, hogy Veszprémben hasznosan töltsék el a szabadidejüket is a fiatalok, pénteken például ellátogatnak az egyetem Műszaki Informatika Karára, ahol két előadást hallgathatnak meg. Este pedig egy gyógyszerész segítségével betekintést nyerhetnek a krémek és teák készítésébe.

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.