Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
20°C
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
20°C

Veszprémben az ellenzék szerint is ilyen jól mennek a dolgok?

2024. március 5. 14:29
Hogyan lehet jellemezni azt a teljesítményt, amikor a végeredménynek csupán 0,11%-án szeretne módosítani valaki? Márpedig a legutóbbi közgyűlésen pontosan ez történt, amikor az amúgy általában szürke napirendi pontok között ott volt Veszprém 2024-es költségvetésének vitája is, amihez a helyi ellenzék  egy módosító indítványt nyújtott be, ami a teljes büdzsének csupán a 0,11%-át érintette.

Tény és való, hogy egy városi közgyűlés vitájának végig követése nem tartozik a legizgalmasabb közéleti elfoglaltságok közé. Pedig valójában itt dőlnek el azok a legfontosabb kérdések, amelyek így, vagy úgy, de emberek sokaságának, mint például Veszprém lakosságának életét is befolyásolják. Persze ezeknek a döntéseknek a híre a megfelelő időben aztán lecsorog a már érzékelhető közbeszédbe is, vagy éppen rászakad az emberekre. Csak hogy néhány példát hozzunk, Veszprém város közgyűlésében dőlt el, hogy megépülhet az ActiCity, a Gyárkert, hogy a diákok 350 Ft-ért vehetnek a V-Buszra bérletet, vagy hogy a közelmúltból is hozzunk egy példát, a Veszprém kártya kedvezményeit is ez a képviselőtestület hagyta jóvá, legtöbb esetben a polgármester indítványára.

Egy közgyűlésen viszont átlagosan 20-30 napirendi pontot is tárgyalnak, aminek nagyrésze technikai jellegű, de semmiképpen sem érint tömegeket.

Nem úgy, mint az előbb felsoroltak, vagy éppen a város éves költségvetésének vitája, ahol egyszerre ad számot a városvezetés a lehetőségekről, az eddigi gazdálkodásáról és hogy milyen irányban képzeli el a jövőt.

A költségvetésről mindig a februári közgyűlésen vitáznak, majd itt is döntenek róla a képviselők. Ilyenkor van lehetőség arra, hogy az ellenzék soraiból szétcincálják a számokat, hogy kérdésekkel bombázzák a polgármestert, hogy miért erre és miért pont ennyit költ közpénzből a város és inkább miért nem amarra költi el a pénzeket. De, hogy ne legyenek parttalanok ezek a viták, ugyanúgy lehetősége van minden képviselőnek arra, hogy még a zárószavazás előtt módosító indítványokat adjon be, amelyek így már nem csak kritikákat tartalmaznak, hanem konkrétumokat is arról, hogy szerintük hogyan lehetne hatékonyabban gazdálkodni.

Ez utóbbi munkát spórolták meg az ellenzéki képviselők azzal, hogy bár kritikát számos ponton megfogalmaztak – például a bérlakások hiányát, energetikai fejlesztéseket, vagy az elnapolt állami beruházásokat, mint amilyen az aranyosvölgyi viadukt is lenne – de a költségvetés számaiban csupán egy ponton álltak elő konkrét módosító javaslattal.

Ez egy ötmilliós tétel sorsa volt, ami egy átlagember számára jelentős összeg is lehetne, de amikor Veszprém teljes 2024-es büdzséje 43,5 milliárd (!) forintra rúg, az ötmillió még az 1%-át sem éri el az egésznek. Egészen pontosan az ellenzék, élükön Hartmann Ferenccel (DK – Jobbik – LMP – MSZP – Momentum –Párbeszéd), aki az előterjesztője volt a módosító indítványnak a teljes költségvetés 0,11%-ának javasoltak jobb helyet, mint ahová eredetileg szánták.

Ezt egyébként a város a Veszprémi 7Nap hetilap finanszírozására szánta, pontosabban a hetilapra összesen közel ötvenmilliót költenek, ebből csípett volna le az ellenzék ötmilliót, hogy azt a Veszprém TV-hez csoportosítsák át azért, hogy a helyi televízió így élőben tudja közvetíteni a közgyűléseket.

Zárójelben megemlítendő, hogy a közgyűlések rendszerint csütörtökönként reggel nyolc órakor kezdődnek és átlagosan 1,5-2 óra hosszúak. A zárójelet nem bezárva az ülésekről, ha nem is élőben, de a Veszprém TV és a Veszprémi 7Nap is tudósít, ahogy a Vehir.hu is teszi. Szóval a televíziózás szempontjából nem a legfrekventáltabb időpontban zajlik, de még ha az online streamre rá is kapcsolnák az adást, az emberek többsége már csak a munkájuk miatt sem valószínű, hogy követni tudná, vagy szeretné az üléseket.

A módosító indítványt végül a fideszes többség leszavazta, a teljes költségvetést pedig 11 igen (ez a Fidesz-KDNP képviselői voltak) és 6 tartózkodás, valamint 1 nem szavazat mellett elfogadták. Az egy darab nem szavazat Gerstmár Ferenc (LMP) nevéhez fűződik, Hartmann és a többi az ellenzéki képviselő – Guzslován Gábort kivéve, ő hiányzott az ülésről – tartózkodásukkal demonstrálták egyet nem értésüket, ami egy fokkal elegánsabb annál, hogy valaki teljes mértékben elutasítsa a város idei költségvetését, ami többek közt olyan pontokat is tartalmaz, mint a városi intézmények dolgozóinak bérfejlesztése, vagy éppen a kiterjesztett lakhatási támogatás.

Kiváltképp furcsa ez a passzivítás abban az évben, amikor önkormányzati választások lesznek. Hiszen az ellenzéki politikusok feladata nem csak az, hogy szembesítsék a pozícióban lévő kollégáikat azzal, hogy más szemlélet is létezik a döntések palettáján, hanem, hogy konkrét alternatívát is adjanak a szavakon túl. Ez az, amit Veszprémben 0,11%-osan végeztek el idén. Persze felülírhatja mindezt az, ha még az ellenzék oldalán is a színjátékszerű viták mögött konszenzus van abban, hogy minden megfelelő irányba halad.

Hajas Bálint
további cikkek
Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott választás 2024 Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is megpróbált fogást találni Porga Gyula polgármesteren, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A volt miniszterelnök csütörtökön látogatott el Veszprémbe, hogy részt vegyen a baloldali pártok által szervezett Európa-napon a Kálvin parkban. tegnap 15:22 Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. 2024. május 9. 14:22 Egy sorrend már most biztos a választások előtt választás 2024 Egy sorrend már most biztos a választások előtt Hétfő délután a veszprémi Helyi Választási Bizottság  kisorsolta, milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek a szavazólapon a június 9-ei önkormányzati választáson. A polgármester- és/vagy képviselő-jelöltekkel együtt összesen 61-en mérettetik meg magukat a választáson. 2024. május 7. 10:03 Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás politika Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás Péntek délután a Második Reformkor párt színeiben Vona Gábor is ellátogatott Veszprémbe országjárásának keretében. A Jobbik egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje tavaly szeptemberben formálta át párttá az addigi alapítványát, amivel az EP-választáson el is fog indulni. A Vehír több témában is kérdezte a pártvezetőt, Vona Gábor pedig a mainstream ellenzéki forradalmi narratíva helyett egy jóval reálisabb politikai képet és célokat festett fel. 2024. május 7. 9:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.