Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

,,A világ körforgása van benne minden egyes palackban" - díjakat osztottak a XXVI. Veszprém Vármegyei Borok Versenyén

2025. április 26. 17:00
Ünnepélyes keretek között adták át a díjakat a XXVI. Veszprém Vármegyei Borok Versenyén, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém Vármegyei Igazgatósága szervezett meg. A versenyen idén is rekordközeli részvétel mellett 65 borász 219 tétellel mérettette meg magát. A bírálók szerint a színvonal kiemelkedő volt, ez pedig a borászok szakmai tudását, és elkötelezettségüket is dicséri.

Az eseményen Ovádi Péter országgyűlési képviselő, dr. Tábori Ferenc, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat alelnöke, valamint Ugron Ákos, a Verga Zrt. vezérigazgatója is köszöntötte a résztvevőket.

Ovádi Péter beszédében elismeréssel és tisztelettel tekintett a borászatra, mint hivatásra.

„A természet néha igazságtalan – mondta –, mert hiába a rengeteg munka, ha az időjárás közbeszól. De ez a szakma pont attól szép, hogy hit, szeretet és türelem kell hozzá.”

A képviselő a borászokat olyan közösségként méltatta, akik nem riválisként, inkább egymást erősítő partnerekként dolgoznak együtt, és akik tevékenységükkel hozzájárulnak Veszprém vármegye turisztikai és kulturális vonzerejéhez is.

Dr. Tábori Ferenc alelnök szintén hangsúlyozta, hogy a borászat mesterség és egyben életforma is, amely hétből hét nap munkát követel. „A jó bort nem isszuk, hanem kóstoljuk” – idézett egy korábbi borkóstolóról elhangzott mondást, utalva arra, hogy ez a szakma méltó figyelmet és megbecsülést érdemel.

Ugron Ákos, aki maga is kötődik a természethez és az agráriumhoz, párhuzamot vont az erdészet és a borászat között. Mint mondta, a szőlőültetvények, akárcsak az erdők, generációkon átívelő gondoskodást igényelnek, és a helyi borok összekötik a Bakonyt a Balaton-parttal. Megemlítette a borkultúra fejlődését is: „Ifjúkoromban más volt a bor, ma már szakmailag is rendkívül fejlett borászatokat látunk: ez öröm és büszkeség.”

A versenyen két nagy arany, 51 arany, 127 ezüst és 30 bronz minősítés született, a megmérettetésen 65 termelő 219 borral indult összesen, melyből 174 fehér-, 11 rozé- és 34 vörösborral képviseltették magukat a vármegyei borvidékek.  A Nagyarany díjat a Clements Pincészet (Nagy-somlói Juhfark 2023) és Nagy István (Cabernet Franc 2022) nyerte el, míg a legjobb fehérbornak a Kovács Pince Lesencetomaj Rajnai Rizling-válogatását (2022), a legjobb rozébornak pedig a Fodor Borbirtok Balatonfüred-csopaki Kékfrankosát (2024) választották. A legjobb vörös cuvée címet a Veszprémi Érsekség Infula Rouge bora nyerte el. A verseny különdíját a Dobosi Borbirtok kapta egy különleges bio olaszrizlinggel (Bio 14,47 Olaszrizling 2023).

Külön tapsot kapott Orbán Judit, a verseny szervezője, akinek elhivatott munkája évről évre biztosítja az esemény színvonalát. Az ünnepélyes díjátadó után a résztvevők természetesen nem távoztak koccintás nélkül: a díjazott borokból kóstoló és kötetlen beszélgetés zárta a napot.

A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a bor olyan érték, mely egyben közösségteremtő erő is, hiszen egyesíti a hagyományt, a szakértelmet és a jövőbe vetett hitet, épp úgy, ahogy a vármegye borászai is.

Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.