Nagy már az elején leszögezte: az úgynevezett konfliktusrégészet legnépszerűbb célpontjai nem a várak, hanem a nyílt csatamezők – Magyarországon például a mohácsi csata helyszínének feltárása, a csata menetének pontos megértése nagy figyelmet kap. Ennek az oka az, hogy a várakat egyfelől az ostromok után gyakran javították, átépítették, a környező területeket beépítették, így nehezen hozzáférhető a leletanyag, ezzel ellentétben a csatamezőn rövid idő alatt lezajló események nyomai háborítatlanul maradhatnak a földben. A várakban talált leletek értelmezése is nehezebb: egy csatamezőn talált kard vélhetően hadi esemény kapcsán került oda, míg egy állandóan használt épületben az is előfordulhat, hogy csak azért találunk nagyobb számú nyílvesszőt egy területen, mert ott volt a fegyverraktár.
Nagy Szabolcs Balázs (fotó: Szalai Csaba / vehir)
Mindenesetre a régészek a múlt történéseinek rekonstrukciójában gyakran nem tudnak írásos emlékekre támaszkodni, mert azok vagy nem léteznek, vagy meglehetősen pontatlanok, ne adj’ isten szándékosan ferdítenek is a történteken. Így az összefüggéseket abból kell kiokoskodni, amit a földben találnak. Ezen a téren azonban nagy a szórás: valahol az ostrom menetét ki lehet olvasni a talált tárgyak, égési rétegek és ezek elhelyezkedése alapján, másutt csak halovány sejtéseink lehetnek arról, hogy talán történt valami erőszakos cselekmény.
A bizonytalanságra közeli példa a bándi Essegvár, ahol égésnyomokat találtak a feltáró régészek, és ugyanebből a rétegből előkerültek nyílhegyek is. Az együttállás láttán elszabadul a fantázia, és könnyen magunk elé képzelhetjük, ahogy az ostrom során csapódtak be a nyílvesszők és kapott lángra az egykor itt állt épület – ezt azonban egyelőre nem lehet bizonyítani. Bár az ismert ostromok időpontja és a fellelt pusztulási réteg időben közel áll egymáshoz, a tűzvészt okozhatta teljesen banális, hétköznapi ok is, a kettő közötti összefüggésre utaló egyértelmű jelet egyelőre nem találtak.
Fotó: Solymári / Wikimedia
Ellenpélda erre a Bács-Kiskun megyei Szank Kápolnahely, amelynek ostromáról egyáltalán nem tesz említést a történetírás, a helyszíni feltárások azonban fényt derítettek az itt történtekre. Az elmélet szerint a tatárjárás idején az alföldi község lakói az egyetlen kőépületet, a templomot vették körbe hevenyészett erődítéssel, és ott remélték átvészelni a mongolok támadását. A helyszínen nyílvesszőket, kardokat, késeket, páncéldarabokat találtak, ami arra utal, hogy az védekezésben a lakosság mellett képzett katonák is részt vettek. Hiába: a tatárok áttörték a védelmet, és lemészárolták a várvédőket, de nem csak őket: az innen egy kilométerre talált tömegsírban nők és gyermekek maradványaira bukkantak a kutatók.
A várpalotai vár és környezetének közelmúltbeli felújítása lehetőséget adott a régészeknek arra, hogy itt is szélesítsék tudásukat. Ebben szép eredményt értek el: egy romba dőlt torony maradványai alól gazdag leletanyag került elő: a romok időkapszulaként zárták maguk alá az utolsó napon a toronyban lévő tárgyakat. Előkerültek edénytöredékek, textilmaradványok, egy szakállas puskacső, de találtak becsapódott lövedékeket és ágyúgolyókat is, amik jelzik: a torony nem magától dőlt össze. Az írott források Várpalota 1566-os ostromáról emlékeznek meg, a régészek által feltárt pusztítás azonban későbbi: láthatóak ugyanis az 1566-os támadás során okozott károk javításai, így a feltevések szerint a torony a tizenötéves háború egyik összecsapásában omolhatott össze.
Várpalota 1566-os ostroma. A kaputorony romjait találták meg a régészek. (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)
A várostromok történetének tárgyi kutatásában létezik még egy irányzat, ami érdekes eredményeket hozhat. Ezúttal azonban nem a vár területén, hanem az ostromlók megerősített táborának helyén kell keresnünk a tárgyi emlékeket, amik szintén sokat elmondhatnak a szemben álló felekről. Ilyen ellenvárat a Bakonyban is találtak az egyik kővár közelében, Nagy Szabolcs Balázs azonban részletesebben nem akarta felfedni a lelőhely hollétét, itt ugyanis még várat magára a feltárás, és jó lenne, ha az önjelölt gyűjtögetők helyett a szakemberek mérhetnék fel a területet. Időnként ugyanis az is fontos lehet, hogy egy-egy tárgyat milyen tájolással találnak meg (például a becsapódó nyílvesszők iránya sokat elmondhat), így a bolygatással még akkor is elveszhetnek fontos információk, ha a helyszínen maradnak a hozzá nem értők talált tárgyak.
