Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Akit a mozdony füstje megcsapott: a vasútmodellezés varázslatos világa

2021. március 10. 10:53
Egy mozdonymodellel vagy egy játékvonat ide-oda tologatásával kezdődik, majd egy nagy terepasztal megépítésével folytatódik az élethosszig tartó vasútmodellezés. A hobbi népszerűsége töretlen, a makettek és terepasztalok több mint egy évszázada bűvölik el a gyerekeket és a felnőtteket.

A vasútmodellezés gyakran úgy kezdődik, hogy a gyermek kap ajándékba egy kisvasutat, és beleszeret a vonatokba. A következő általában a vasútmodellezéshez szükséges alapkészlet megvásárlása, később bővítése, az első épületek beszerzése, a végén meg már egy teljes terepasztal kialakítása a cél. A hobbit a kínálat gazdagsága teszi változatossá, a terepasztallal való bíbelődés pedig kiváló stresszoldó elfoglaltsággá válik.

A kezdő modellező számára az egyik fontos eldöntendő kérdés, hogy a modellezéshez melyik a megfelelő méretarány - többféle létezik ugyanis. A három leggyakrabban használt az 1:160-as N-es, az 1:120-as TT-s és az 1:87-es H0-ás. A leggyakoribb méret az arany középútnak számító TT, ami a méretek számának bővülésével is megmaradt. A méret itt azért lényeges, mert általában nincsen korlátlan hely a terepasztal építéséhez, és azért is, hogy a család kellemesen tud építkezni és játszani. A TT méret alkalmas a legjobban arra, hogy arányos és pontos modelleket tudjunk építeni.

Számtalan kérdés merül fel a vasútmodell rajongók részéről: milyen a modellek minősége, kik a gyártók, kapható-e magyar modell és mennyire magasak az árak. A Vatera oldalain például óriási a választék, kaphatók komplett rendszerek, de külön kocsik és terepasztal elemek is. Természetesen vásárolhatunk kész terepasztalokat, és a leírás alapján megépíthetjük gyerekekkel közösen, ez kiváló családi program. Ám akad, aki arra esküszik, hogy lépésről lépésre bővítsük (akár hosszú évek munkájával) az egyedi terepasztalunkat. A játék terepasztal (Spielanlage) - annak ellenére, hogy nem törekszik pontosságra - lehet színes, változatos, és jól kidolgozott. A lényeg az, hogy a terepasztal tulajdonosa boldog és nagy örömmel használja és játszik vele.

A vasútmodellezés nem számít olcsó hobbinak, de a hozzáértő modellező számára akad néhány lehetőség, ami segít a kiadások csökkentésében. Így megspórolhatunk annyit, hogy az esetleg „kötelezően megvásárolandó” új mozdonyt is megvehessük. Íme, néhány megoldás a takarékoskodáshoz:

  • Sok modellüzletben gazdag a termékválaszték, ugyanakkor a használt vagy online oldalakon eladásra meghirdetett makettek és modellek között is remekül lehet válogatni (mint például a Vaterán is). Gyakran igazi kincsesbánya, hiszen a sérült, ám könnyen javítható elemektől a mások által kiselejtezett új tárgyakig, mozdonyokig mindenféle elemet fellelhetünk. Részt vehetünk akár aukciókon, árveréseken is.
     
  • A postaköltség sokszor elég jelentős lehet, ezt érdemes figyelembe venni a rendelések összeállításánál. Ma már a vásárlások nagy része online történik, ezért csoportosítsunk, és lehetőség szerint egy helyről rendeljük meg, amire épp szükségünk van.
     
  • Mivel saját magunk is megépíthetjük a terepasztal elemeit, kutassunk a padláson különböző régi tárgyak között, biztosan találunk majd újrahasznosítható darabokat. Így biztosan teljesen egyedivé varázsolhatjuk a terepasztalunkat.

A szenvedélyes vasútmodellező és gyűjtő persze saját maga tervezi és építi meg terepasztalát, és választja ki hozzá az elemeket, a legpontosabb méretarányosságra törekedve. Gyakran kedvenc állomásukat álmodják meg fákkal, állomásépülettel, váltókkal. Itt már a felnőttek kézügyességére és tudására is szükség van, de a gyerekek is nagyon szívesen vesznek részt a munkában. A számítástechnika itt szintén szerepet kap: ma már számítógépes programok vezérlik a terepasztalon száguldó szerelvényeket, váltókat.

Rendszeresen tartanak vasútmodell kiállításokat, - bár időnként kereskedelmi céllal - ahol érdemes megnézni, milyen megbűvölten állnak a gyerekek a rohanó kis vonatok mellett, a fiúk különösen nagy érdeklődést mutatnak iránta. Talán az is vonzza a 21. század gyerekeit a vasútmodellezés felé, hogy az internet virtuális világával szemben itt egy miniatürizált, de valóságosnak tűnő világot tapasztalhatnak meg, és akár meg is építhetik, alakíthatják azt.

A vasútmodellezés figyelemre, türelemre, kitartásra nevel, fejleszti a kreativitást. A vasútmodellezés hiánypótló tevékenységnek számít. Aki eddig csak kacérkodott a vasútmodellezéssel, az bátran vágjon csak bele. Érdemes felvenni a kapcsolatot a különböző eladókkal, gyakran segítik a kezdő modellezőt, sőt különböző klubok is alakultak már, ahol közösen építenek terepasztalokat. Segíthet még a megismerésben, hogy világhálón számos profi modellező sokszor lépésről lépésre mutatja be terepasztalának felépítését.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.