A Forrester Research nemrégiben közétett tanulmánya azt jelzi, hogy 25 millió állás szűnhet meg az elkövetkező 5 évben. Ez háromszor annyi, mint ahány állás megszűnt a nagy világgazdasági válság következtében.
Világos, hogy bármi is legyen a foglalkozásunk, munkánk egy részét, vagy egészét robotok és szoftverek fogják átvenni a következő néhány évben.
A kulcs a munkanélküli jövő elkerüléséhez, hogy újra felfedezzük, mi tesz minket emberré, hogy emberközpontú munkák új generációját hozzuk létre, amely feltárja a rejtett tehetségeket.
De először is fontos felismernünk, hogy a problémát magunknak okoztuk. Nemcsak azért, mert megépítettük a robotokat. Bár a legtöbb munka már évtizedek óta nem a gyárakban zajlik, még mindig ragaszkodunk a szabványokhoz, a képesség nélküli munkavégzés képzetéhez. Még mindig olyan folyamatok köré tervezzük a munkákat, és a folyamatok végrehajtásával töltött órákért fizetjük az embereket. Szűk munkaköri leírásokat gyártunk (pl. pénztáros) és elvárjuk az emberektől, hogy egész karriert építsenek egy konkrét feladat köré. Mindez két veszélyes mellékhatással jár.
Az első, hogy a konkrétan meghatározott munkákat fogják kiváltani a robotok, mert egyetlen feladatra alkalmas robotokat igen könnyű építeni, ahogy ez már meg is történt.
Nézzünk egy példát: az ATM megjelenésének kettős hatása volt, a bankfiókban dolgozók száma a negyedére csökkent, és a bankfiókok száma 40%-kal nőtt. De a dolgozók már mást csináltak. A hagyományos munkakörük visszaszorult, és inkább értékesítőkké váltak. Feladatuk az ügyfélszolgálat, probléma megoldás, új termékek ismertetése. Az általuk végzett munka többféle készséget és más jellegű szaktudást igényel. Szellemi és fizikai erőkifejtést, műszaki szakértelmet és találékonyságot.
Másodsorban pedig a részfeladatok végrehajtásában az emberekkel szembeni elvárások elgépiesedtek, a gépek fejlődésében pedig emberi tulajdonságok váltak kulcskérdéssé. És sajnos az elkövetkező néhány évben, ahogy a technológia fejlődik, ezek az emberek azt fogják tapasztalni, hogy munkájuk jórészt eltűnik. Ennek ellensúlyozására olyan munkákat kell teremtenünk, ahol nem az a fontos, hogy az ember mit csinál, hanem az, hogy milyen képeségekkel rendelkezik. Olyan környezetre van szükség, ahol a robotok és az emberek kiegészítik egymás képességeit.
Adjunk több munkát a robotnak, kezdjük azzal, amit borzasztóan utálunk csinálni. Ami pedig az embereket illeti, a Chicago-i Egyetem tanárának, Harry Davisnek a tanácsát kéne követnünk: Az emberek ne hagyják kint saját lényüket a kocsijuk csomagtartójában.
Az emberek csodálatos dolgokra képesek a hétvégéken. Hétvégéken művészekké, asztalosokká, sportolókká válnak. Aztán hétfőn visszaállnak a monoton mindennapok kerékvágásába. Az emberek, ha nincsenek beszűkülve a munkájukba, és teret nyer az alkotás és a kreativitás, problémamegoldó készsége és hatékonysága nő. Az emberek újítók és teremtők lehetnek. Megoldásokat álmodnak a problémákra, és lehetőséget álmaik megvalósítására. Az álmodás képessége fontos különbség a gépek és köztünk.
A jövő munkahelyei ne a szűk konkrét feladat elvégzésére irányuljanak, hanem a tehetség kamatoztatására. Mert, ha a hétvégi énünket visszük a hétköznapokba is, akkor a hétfő reggeleket is jobban várjuk majd.
Lengyel László
