Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szag nem, a tüntetés viszont elérte Veszprémet

2019. szeptember 17. 6:03
Forgalomkorlátozó demonstrációt tartottak kedden a királyszentistváni szeméttelep bezárása érdekében az ott élő civilek, Veszprémben. A félpályás útlezárás egész nap fennakadásokat okozott a belvárosi közlekedésben, ahol ellenzéki politikusok is megjelentek.

Körülbelül 15 autó miatt bénult meg a Budapest út nagy körforgalomba torkolló szakasza kedd reggeltől egészen délutánig. A demonstrációt királyszentistváni és környékbeli civilek szervezték a település határában működő szeméttelep bezárása érdekében.

A tüntetők röplapokon tájékoztatták az araszoló autósokat követelésükről: zárják be a szeméttelepet, mert bár a veszprémiek ezt nem tapasztalják, de ők évek óta szenvednek a bűztől.

Nehezményezik, hogy a 158 település hulladékát feldolgozó üzem illetékeseivel nem tudnak konszenzusra jutni, így nem maradt más választásuk, mint hogy éljenek demokratikus jogukkal és utcára vonuljanak.

Bár a probléma közvetlenül nem érinti a veszprémieket, a tüntetésen több helyi ellenzéki politikus is megjelent a szimpatizánsok között.

Katanics Sándor (DK) polgármesterjelölt mellett Hartmann Ferenc, az MSZP helyi elnöke is jelen volt. Utóbbi esetében konkrét kapcsolódásról is beszélhetünk a hulladékfeldolgozóval. Erre Czaun János fideszes önkormányzati képviselő mai sajtóközleményében világít rá, amit alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

A baloldal ismételten bebizonyította azt, hogy a politikai besározásban és a választók megtévesztésében nem ismer határokat Veszprémben sem. Sajnálom, hogy a mai civil demonstrációra Katanics Sándor és Hartmann Ferenc nevével fémjelzett összetákolt veszprémi ellenzék ilyen hamar rátelepedett. Ezzel megtévesztették a demonstrálókat és a veszprémieket egyaránt.
Ma is megmutatkozott, hogy a baloldal nem ismer határokat a tisztességtelenségben.
Különösképpen furcsa ez annak fényében, hogy a demonstrálók által bezáratni kívánt királyszentistváni hulladékfeldolgozó elhelyezéséről szóló adás-vételi szerződést maga Hartmann Ferenc, a szocialisták helyi elnöke írta alá évekkel ezelőtt.
Így fordul meg a világ a baloldalon és hagyják figyelmen kívül a veszprémi szocialista politikusok pár év elteltével korábbi saját döntéseiket. Mindezt kizárólag a hataloméhségük és a jobboldal lejáratása érdekében, ahogy a mai civil demonstráción is történt.

A tüntetés délután öt órakor békésen ért véget, de a tüntetők ígérete szerint sikertelenség esetén Balatonfüreden és Veszprémben is folytatják a demonstrációkat.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.