Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Megújult a Jutasi út 59. szám alatti rendelő

2019. augusztus 14. 15:20
A rendelők teljes körű renoválása után nemcsak az itt töltött idő válik kellemesebbé, de többek között az akadálymentesítés is megtörtént.

A rendelő felújítása már igencsak érett: az épületet, amelynek földszintjén elhelyezkedik, a 70-es években húzták fel, azóta nyílászárócserén kívül más jellegű beavatkozás nem történt, miközben a 25 ezer fős lakótelep révén az egyik legforgalmasabb egészségügyi pont a városban. A teljes körű felújítás végül a TOP-6.6.1-16-VP1-2018-00003 azonosító számú pályázat keretében valósulhatott meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program részeként – mondta el Brányi Mária alpolgármester a szerdai átadón. A projekt összköltsége közel 72 millió forint volt, amiből az önkormányzatnak mindössze 1 300 000 forintot kellett fedeznie.

A 2018 végén indult és idén májusban zárult beruházás során a 316 négyzetméteres rendelőt gyakorlatilag a falakig visszabontották és felújították: a belső gépészeti vezetékezés, a fűtési hőleadók, a használati melegvíz rendszer, a korábban üzemképtelen szellőzőrendszer, valamint a villamos vezetékek mellett a lámpatestek korszerűsítése is megtörtént – tudtuk meg Adlovits Pétertől, a Városfejlesztési Iroda Magasépítési Csoportjának vezetőjétől. Emellett a belső táblákat, burkolatokat is lecserélték, új padok kerültek ki a várótérbe a gyerekeknek szánt játékokkal együtt, kicserélték a bútorokat is, a festésen túl pedig a terület akadálymentesítését is megvalósították.

Cziráki Zsolt, a kivitelezésért felelős Min-Tech Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője hozzátette, örömmel látja, hogy egyre több magas színvonalú orvosi rendelő és egészségügyi központ jön létre a városban, hiszen így legalább ha már megbetegedik valaki, egy fokkal kellemes környezetben lábadozhat.

Az eseményen részt vett Stiegelmaier Józsefné, a 3-as számú választókerület önkormányzati képviselője, valamint Bóka Bence, a Fidelitas közép-dunántúli regionális alelnöke, akik úgy fogalmaztak, a szakképzettség mellett most már az épületre sem lehet panasz: az itt praktizáló, három házi gyermekorvosi ellátást végző doktor munkavégzési körülményei jelentősen javultak a felújítással. A képviselő és az alelnök egyben abban is bízik, hogy a családalapítási kedvet is tudják ezzel segíteni, és a jövőben minél több kisbaba fordulhat meg a rendelőben, hogy egy-egy rutinvizsgálaton vegyen részt.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.