Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Grafikai nyomatok nyomában…

2019. július 15. 3:00
Julian Schnabelnek nyílt kiállítása a hétvégén a Művészetek Háza Csikász Galériájában, Grafikai nyomatok 1983-2018 címmel.

Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója köszöntötte a megjelenteket, és konferálta fel elsőként Kerekes Blanka fuvolaművészt, aki külön kérésre, Julian Schnabel alkotásaira komponált egy zeneművet,

amit ősbemutatóként hallhatott a közönség,

a hangulat tehát már adott volt a képzőművészeti alkotások befogadására.

A kiállítás kurátora, dr. Alexander Tolnay nyitotta meg a galériát, részletesen bemutatva a művész eddigi pályáját, munkásságát. Julian Schnabel a képzőművészet mellett a filmművészetben is enyhén szólva otthonra lelt,

hiszen egy Golden Globe-díjas filmrendezőről beszélünk.

Mégis közelebb érzi magát a festészethez, mivel abban az irányzatban azt a célt fogalmazta meg, hogy egy pillanatra képes legyen megállítani az időt, ehhez pedig a vászon jó alap.

Julian Schnabel az 1980-as évek nyugati megújulási hullám élvonalához tartozott. A veszprémi kiállításának címe – vagyis a grafikai nyomatok –, nem műfajjelölő cím – ahogy ezt hangsúlyozták a megnyitón –, de ahhoz, hogy ezt más is értse, saját szemmel kell látni a kiállítást.

A tárlat megtekinthető: 2019. október 5-ig.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07 A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Magányos hegy kincsei - Évezredes történetek a Somló-hegyen címmel új régészeti kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban január 30-án. 2024. január 25. 18:21 A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza Veszprémben adták át az elismerést pénteken, a Tájházszövetség konferenciáján. 2023. október 6. 22:37 A múzeumok éjszakáján nyit újra a Laczkó Dezső Múzeum Európa Kulturális Fővárosa A múzeumok éjszakáján nyit újra a Laczkó Dezső Múzeum Egry József életét és munkásságát bemutató időszakos kiállítással nyitja meg kapuit 2023 nyarán a Laczkó Dezső Múzeum – ismertette a terveket Péterváry-Szanyi Brigitta igazgató hétfőn. 2022. december 5. 14:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.