Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Leljen otthonra Veszprémben is a jóga!

2019. június 17. 11:00
Mi is eshetne jobban egy megfáradt embernek az ínycsiklandozó hétvégi ebédje után, mint egy szusszanásnyi jógázás: vasárnap délután – az Ahimsza Jógaközpontban – erre lehetősége is nyílt a vállalkozó szellemű veszprémieknek a Nemzetközi Jóganap kapcsán.

Amikor a gondolataim az egyik legkülönlegesebb tudomány – a jóga – irányába sodródnak, mindig Kelly Kamm, jógaoktató írásait látom magam előtt. Ugyanis véleményem szerint, a hölgy állításainál csak kevesen tudnák pontosabban megfogalmazni azt, hogy valójában mit is jelent ez a művészet:

A jóga naponta eszembe juttatja a bennem illetve a világegyetemben rejlő kegyelmet és jóságot. Amikor megérted, hogy az igazság a szívedben, a csontjaidban van, akkor soha nem „csinálod” a jógát. Akkor a jóga áthat. Ugyanis nem az számít, milyen mélyre mész egy testtartásban, hanem az, hogy ki vagy, amikor odaérsz.

Mindezek apropójából – hogy az emberek közelebb kerülhessenek önmagukhoz, s ezáltal a saját békéjükhöz is – immáron ötödik alkalommal szerveztek nyilvános jóganapot a veszprémi Ahimsza Jógaközpont oktatói az Indiai Nagykövetséggel karöltve.

A vasárnap délutáni eseményen, a jógaoktató Selmecziné Bogdán Ágota köszöntötte a központban a fiatalokat és időseket egyaránt, s a királynék városának alpolgármesterét, Némedi Lajost.

Elmondta, hogy az ENSZ közgyűlése 2014. december 11-én 177 támogató ország egyhangú szavazatával nyilvánította a Jóga Világnapjává június 21-ét: hangsúlyozta, külön öröm a szívüknek, hogy azóta minden évben Veszprémben is otthonra lelhet az esemény.

Selmecziné Bogdán ÁgotaSelmecziné Bogdán Ágota

Az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete, Őexcellenciája Kumar Tuhin boszniai tartózkodása miatt sajnos ezúttal nem lehetett jelen, de az internet világának hála, egy videós bejelentkezéssel ő maga is a bakonyi megyeszékhelyen érezhette magát.

– Boldogsággal tölt el, hogy ez a lenyűgöző tudomány egy ilyen csodálatos országban is jelen lehet! – hangsúlyozta a nagykövet, majd temérdeknyi békét, s nem utolsósorban szeretetet kívánt.

Ezt követően Veszprém alpolgármestere, Némedi Lajos rámutatott, hogy a jóga csodájához egészen a gyökereihez kell visszakanyarodni:

– Egy gyönyörű ország csodálatos ajándéka! – fogalmazott.

– Bár igaz, én magam sajnos még nem gyakoroltam, de akivel csak beszélgettem a jógáról, mindenki ugyanazt vallotta: ez egy olyan csoda, ami csak jót ad az embereknek. Testileg, lelkileg és szellemileg is harmóniát nyújt, ami a mai világban szinte elengedhetetlen.

Némedi Lajos, alpolgármesterNémedi Lajos, alpolgármester

– Mint bizonyára önök is tudják, Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban szeretett városunk, Veszprém lesz. Azt viszont fontos kihangsúlyozni, hogy egy település csak is akkor lehet kulturális példa, ha harmóniában élnek benne az embertársak: ez a nap nem utolsósorban ezt a célt is szolgálja – fűzte hozzá Némedi Lajos, mielőtt reményét fejezte ki Kumar Tuhinnak, hogy a jövőben akár együtt is jógázhatnak majd Veszprémben.

Őexcellenciája Kumar TuhinŐexcellenciája Kumar Tuhin

A megnyitó végeztével pedig kezdetét is vette a kétórás foglalkozás. Fontos megjegyezni, hogy az Indiai Nagykövetség hálájának kifejezéséül ajándék pólókkal, illetve szőnyegekkel lepte meg a lelkes veszprémi megjelenteket. S, hogy a jógaprotokollnak is eleget tegyenek a szervezők, természetesen a Kezdő Ima sem maradhatott el:

Szamgacsadhvam szamvadadvam, szam vo manámszi dzsánatám, devá bhágam jathá púrvé. Szandzsánáná upásaté.

Ami magyarul annyit tesz, mint

Mozogj harmóniában, beszélj az egységről, hagyd, hogy az elméd kiegyensúlyozott legyen, akár a kezdetekben. Hagyd, hogy Isten nyilvánuljon meg szent törekvéseidben.

Simon Dani
Domján Attila
további cikkek
Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - közölte a HUN-REN Ökológiai Központ. 2024. március 26. 11:54 Utánajártunk, mennyire segítik a veszprémi éttermek a húsvéti böjt betartását Utánajártunk, mennyire segítik a veszprémi éttermek a húsvéti böjt betartását Húsvét előtt negyven napig a hithű keresztény ember böjtöl. Vagy legalábbis a legújabb vallási trendek szerint lemond valamiről, ami számára fontos az életben. Mi most a klasszikus pénteki húsmentes étkezés irányából közelítettük meg ezt az időszakot és megnéztük, a Veszprém belvárosi éttermek mennyire figyelnek arra, hogy a napi menükben legyen húsmentes alternatíva is. 2024. március 21. 20:28 A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása egészség A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása Nem csak a fejlett országok problémája, hogy a fiatalok körében egyre gyakoribb a rövidlátás. A szemészek világszinten kongatják a vészharangot, hiszen a folyamat egyáltalán nem biztos, hogy visszafordítható. 2024. március 17. 12:27 Van élet az Országos Kéken túl is Van élet az Országos Kéken túl is Itt a tavasz, csalogat a természet, kezdődik az igazi túraszezon. Az Országos Kéktúráról mindenki hallott már, most viszont néhány kevésbé ismert útvonalat ajánlunk a környékről.  2024. március 5. 17:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.