Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A felnőtté válás rögös útja - Valóban felnőttél már?

2019. június 3. 4:00
Tizenévesen még azt gondolnánk, akkor, ha majd betöltjük a 18. életévünket. Úgy véljük, amikor majd senki nem fog beleszólni abba, hogyan éljük az életünket, akkor válunk igazán felnőtté. Vajon hányan mondhatjuk el igazán, hogy a szerepünkhöz mérten felnőttként viseltetünk a mindennapokban?

Talán többen emlékeznek Szabó Magda Születésnap című regényének főhősére, Illés Borira, aki úgy várja a 14. életévét, mint valami megváltást. Úgy gondolja, akkor már felnőttnek tekintik az embert, hisz személyi igazolványt is kap, már nem kell gyerekes ruhákat hordania, sminkelhet is és a körmát is kifestheti.

Úgy gondolom,

a felnőtté válás nem életkor függő.

Nem akkor válunk felnőtté, ha majd 18 évesek leszünk, nem is akkor, amikor elköltözünk otthonról. Nem feltétlenül az első munkahely megszerzése után, amikor már nem a szüleink tartanak el minket, hanem a saját lábunkon meg bírunk állni. Majd akkor, amikor beleütközünk az első komolyabb akadályokba. Mikor érkeznek majd a pofonok, a csalódások. Ezek azonban mind erősíteni fogják a jellemünket, a kitartásunkat.

Gyerekként persze sokat álmodozunk arról, hogy milyen sok mindent megtehetünk, ha majd felnőttek leszünk – sokáig fent maradhatunk; azt vehetünk, amit akarunk; bármikor ehetünk édességet – de az valahogy kimarad, hogy ezek jogokkal és felelősségek is járnak majd. És sokan itt hibáznak. Ha nem tűnnek tetteink felelősségteljesnek, nem tekintenek majd minket felnőttnek. Életünk során nem mindegy, milyen képet sugallunk magunkról.

Akkor vagyok csak igazán felnőtt, ha vállalom a felelősséget.

Vállalom, hogy azt gondolom, amit, úgy érzem magam, ahogy, és olyan vagyok, amilyen. És igen, ebben az is benne van, hogy néha tévedek, rosszat teszek. De ahhoz, hogy tanulni tudjak a hibáimból, először el kell ismernem, hogy felelős vagyok értük, nekem is van részem abban, hogy így alakultak a dolgok.

Amikor a szüleinkkel élünk, még terhesnek gondoljuk, hogy van beleszólásuk a dolgaink alakulásába. Sokszor nem vesszük észre azt a tényt, hogy ők csak jót akarnak nekünk. Nem kioktatás céljából teszik ezt, hanem azért, mert ők már felnőttek és rendelkeznek annyi élettapasztalattal, amivel mi még nem.

Krónusz-Riskó Annamária
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.