Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

70 éves Veszprém legendás biológia tanára, zoopedagógusa

2019. május 29. 18:49
Négy évtizeden keresztül oktatott biológiát generációknak, aztán tíz éve az állatkert felkérésére a zoo falain belül kezdett el természetszeretetre nevelni kicsiket és nagyokat egyaránt. Csizmadia Károly Veszprém ikonikus biológia tanárává és zoopedagógusává vált, 70. születésnapja alkalmából pedig az állatkert köszöntötte szerdán családja, barátai, kollégái körében.

Hogy az ikonikus jelző mennyire nem túlzó, azt jól bizonyítja az is, hogy Böbe Majom Tanodájába a mai napig csak úgy jelentkeznek be az állatkerti látogatók, hogy „Karcsi bácsi ott van még? Mennénk hozzá megint.”

Úgy tűnik, az állatkert igazgatói, előbb Sigmond István, majd Török László jól döntöttek, amikor vendégül látták Csizmadia Károlyt, hogy helyben szemléltesse a biológia órákon tanultakat, majd a tanoda megnyitásakor meghívták, hogy oktasson zoopedagógiát a vendégeknek. „Amikor tíz évvel ezelőtt megnyitott az oktatóházunk, szerettünk volna olyasvalakit felkérni természettudományos oktatónak, aki méltó módon nevelhetné a természet szeretetére az ide érkező kisgyerekeket, középiskolásokat, egyetemistákat vagy akár nyugdíjasokat. Karcsi bácsi régóta járt csoportokkal az állatkertbe, a város híres biológia tanára volt, és végül sikerült is megnyernünk őt a feladatra. Azt hiszem, nagyon jól döntöttünk, hiszen azóta több mint 30 ezren hallgatták meg az előadásait, a zoo oszlopos tagjává és meghatározó arcává vált” – mondta el Török László igazgató.

Igazán irigylésre méltó és gazdag volt ez a hetven év, amit a tanár úr mostanra megélt: olyan csodálatos dolgokkal foglalkozott, mint a biológia, a környezetünk, és zászlajára tűzte ki, hogy ismereteit mind az iskolában tanuló diákokkal, mind az állatkertbe érkező felnőttekkel megosztja. Magam is tapasztaltam, mekkora élmény az, ahogy Karcsi bácsi kinyitja a szemünket a világra és felhívja a figyelmünket a minket körülvevő sok értékre. Azt kívánom, legyen ebben része még minél többeknek része – köszöntötte Brányi Mária alpolgármester a születésnapost.

Csizmadia Károly a maga részéről azért egy párszor már gondolkodott a tényleges nyugdíjba vonuláson, de azért a szívének oly kedves hivatását teljesen soha nem tudná feladni, hiszen, ha csak a zoopedagógiára gondol, rengeteget kapott ő is itteni tanítványaitól.

zoo
Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.