2019. szeptember 17., kedd
Zsófia névnap

Mi lettem, hogy nagy lettem?

Ingatlan ügynökből vintage festő, marketingesből kenyérkészítő. Mi leszel, ha nagy leszel?- hangzik el a kérdés az iskolában évről évre. De mi lenne, ha inkább azt kérdeznénk: ki vagy most, hogy nagy vagy? Dr. Kővári Edit érzelmi inspirtátorral beszélgettünk karrierről, útkeresésről, technológiáról, önismeretről és az érzelmi intelligencia jelentőségéről.

Útkeresés: sokunknak a Vadon című könyv, illetve az Ízek, imák, szerelmek kalandos életválságot bemutató utazásai jutnak eszébe, vagy éppen egy egyszerű teszt, ahol három tulajdonság alapján megállapítja a közösségi oldal, hogy mi leszünk a következő Jeanne d’Arc, vagy az új Jimi Hendrix.

Ha azt mondanánk az irodában, hogy holnaptól rockzenészek leszünk valószínűleg, akkor is nevetségesnek tűnnénk, ha hozzáfűznénk, hogy gyerekként elsajátítottunk pár akkordot a nylon húros akusztikuson, csak aztán rájöttünk, hogy a “zenélésből nem lehet megélni” és most mégis 36 évesen visszamennénk. Van olyan, hogy túl késő? Mikor kell megtalálni a hivatásunkat? Egyáltalán érdemes ezzel foglalkozni, amikor minden iparágban hódít a technológia? Hogyan és mikor kezdjük?

Karrierfejlesztés és az élet valódi “influencerei”

- Ha tágan értelmezzük a fogalmat a karrierfejlesztés már egy gyermekkorban elinduló természetes folyamat. Például egy család elmegy a múzeumba, ahol a gyerek meglát egy vonatot, egyre növekszik a kíváncsiság, majd elkezdi gyűjteni a kis mozdonyokat. Aztán vagy kinövi óvodáskorban vagy megmarad az érdeklődés és ez alapján választ középiskolát is, így végül mozdonyvezető, mérnök lesz vagy bármi, ami kapcsolódik a gyerekkorától jelenlévő hobbijához.

Gyakoribb eset, hogy valaki nem ennyire tudatos, “tengődik”. Amikor megkérdezem az egyetemistákat, miért választották ezt a szakot, sokan azt mondják, hogy nem tudják és csodálkoznak, hogy erre nem úgy reagálok, mintha probléma lenne. Ez egyáltalán nem baj, hiszen útkeresésben vannak: húsz éves kor körül elkezdi érdekelni az embert, hogy miért is van ezen a világon, mi a dolga, ám itt még nem karrierről beszélünk, hanem útválasztásról, majd ha kialakul egy szakmai orientálódás, akkor beszélhetünk tudatos karrierfejlesztésről.

Van olyan is, hogy a környezetünk hatására hozunk meg karrierrel kapcsolatos döntéseket: itt beszélhetünk az influencerekről, akikkel nem csak online, hanem a való életben is találkozhatunk. Valós influencereink a tanárok és a szülők, akik mondataikkal, tetteikkel hatással vannak a kevésbé tapasztalt korosztályra. Mindenki számára ismerős lehet egy-egy hasonló mondat: “Lányom meg kéne élni valamiből, a családban csak ügyvéd meg újságíró van: az irodalommal nem lehet pénzt keresni.” Ám nem csak negatív, intő módon hathatnak az influencereink: sok esetben a szülők családi vállalkozásba, munkába fektetett energiáját követendő példának értékeli a fiatal és ő is hasonló irányba indul vagy ha az iskolában több pozitív visszajelzést kap a rajzára, akkor elgondolkodik, hogy rajzzal kapcsolatos szakmát választ.

Felmerül a kérdés, ha gyermekkori élményeink vagy példaképeink mintája alapján elindulunk egy úton, ám később úgy ítéljük tévedtünk, tehetünk-e valamit. Kővári Edit elmondta, hogy a XXI. században már nincs olyan, hogy elrontom és csak egy ösvény van…

Semmi nincs kőbe vésve: vintage festészet és kovászos kenyér

- Ha fiatalként megszületik bennünk a kérdés, hogy kik is vagyunk és mire vagyunk képesek elindul a folyamat, ám jelen van egy természetes félelem, hogy mi lesz, ha elrontom és mégsem vagyok elég jó. A modern világban már nem vagyunk röghöz kötve karrier tekintetében sem: nincs olyan, hogy rosszul döntöttem és csak egy ösvény van, amit életem végéig taposnom kell, hiszen egykor ezt választottam.

Lehet valaki negyven évesen azt mondja, hogy mindig is vintage festő akart lenni és átalakítja az életét.

Erre sok példa van: elkezdtem járni egy kovászos kenyér tanfolyamra, ahol az oktatónk egy multinacionális cég marketingese volt korábban.

Kétségeink, bizonytalanságaink, tévképzeteink

- A fiatalokban az elején gyakran motoszkál az az érzés, hogy nem elég jók valamiben, de muszáj elindulniuk: egy nyomás, hogy el kell indulni valamilyen úton, de nem tudom melyiken és az is lehet, hogy nem vagyok jó semmiben vagy éppen nem elég jó.

Egyetemista vagy fiatal felnőtt korban, abba a hibába eshetünk, hogy mindent a pénz határoz meg: “legyen egy jó munkám.” Ez az inger sem feltétlenül magunkból ered, hanem a társadalmi elvárásokból: legyen házam, autóm, birtokom és pénzem a családalapításhoz. Ilyenkor jelentőségét veszítheti, hogy milyen munkát végzünk csak az anyagi részét szemléljük.

Mit tehetünk, hogy ennyi ingert követően mégis olyan döntést hozzunk, amely számunkra a lehető legjobb? Először is tudni kell mi is az, ami nekünk jó…

Ismerkedem magammal: a “mester hármas”

- Az önismeret a legfontosabb része az útválasztásnak, amit általános iskolában, középiskolában, de még egyetemen sem biztos, hogy tanítanak. Az iskolában bővítjük tudásunkat, sportolunk, de fontos lenne, hogy a test, lélek és a szellem folyamatos külön folytatott fejlesztésen kívül, összhangban, egészséges egyensúlyban tudjuk működtetni őket.

Ha megkérdezzük nagyszüleinket, szüleinket, hogy megváltozott-e a világ, egyértelműen igennel fognak felelni. Eddig ismeretlen szakmák kerülnek a munkaerőpiacra, új képességek kifejlesztésére lehet szükség, de a legfontosabb a folyamatos alkalmazkodás.

Ipar 4.0.: robotok és élet az “új világban”

- Az információs technológia, automatizálás, digitalizáció korában más munkavállalói kompetenciák kerülhetnek előtérbe: a digitális kompetencia folyamatos fejlesztésére egyértelműen igény van. Az IQ és az EQ mellett fontos megismerkedni a kulturális intelligencia fogalmával, mert multikulturális környezetben fogunk dolgozni: egyik nap az irodában ülök, másik nap az indiai kollégával tárgyalok Skype-on, majd Londonba utazom. Ezzel párhuzamosan az eddiginél nagyobb szükségünk lesz a reziliencia, vagyis a rugalmas alkalmazkodás képességére, hiszen nem tudhatjuk milyen munkahelyek jönnek létre az automatizálással:

tudnunk kell alkalmazkodni a változó környezethez.

Talán jogos aggodalom, hogy az automatizálás és a robotika fejlődésének következtében megszűnnek munkahelyek, bizonyos munkák esetében már nem lesz szükség emberekre. Sokan félnek a jövőtől, hogy eljön az a nap, amikor már nem is lesz szükség az emberi munkára.

Kivált, támogat, együttműködik: Maradjunk emberek!

- Azt gondolom, hogy vannak munkák, amiket kiválthat a technológia, de ezt nem veszélynek vagy problémának kell felfogni. Elvégezhet helyettünk olyan munkákat, amelyek hosszútávon nem tesznek jót az egészségnek: folyamatos állás vagy ülés, monoton fizikai munkák. Ha a szalagmunkás feladatát megcsinálja egy robot, a munkaerő felszabadul, így fejleszthető és új pozíciókba kerülhet. Vannak olyan munkafolyamatok, amikben támogathat minket a technika: például, ha egy műtét közben az orvos nem tudna elvégezni elég pontosan egy műveletet, segíthetnek az erre kifejlesztett precíziós eszközök.

A technológia folyamatosan fejlődik, ám az emberi munka szerintem nem lesz teljesen kiváltható, hiszen a szemkontaktusra, az emberi kreativitásra, közvetlen interakciókra, kommunikáció ilyen szintű sokszínűségére, érzések kifejezésére nem megfelelőek még a folyamatosan tanuló mesterséges intelligenciák sem. A közvetlen emberi kapcsolatok és a fejlett érzelmi intelligencia bizonyos szakterületeken, munkákban mindig pótolhatatlanok lesznek.

Az EQ, amely megkülönböztet

- Az érzelmi intelligencia, vagyis az EQ egy rendkívül sokrétű dolog. Ide tartozik a kapcsolatok kezelése, megértése, mások, illetve saját érzéseink felismerése és a stresszkezelés is.

Úgy gondolom, hogy Magyarországon nagyon sokat dolgoznak az emberek, így a test gyakran elfárad, ingerlékennyé válhatunk és ezért összeveszhetünk másokkal. Erről is szól a történet, hogy felismerjem: Jolika éhes és ezért volt ideges, amikor délben kértem tőle valamit vagy, hogy ne szúrjam le másnap reggel Jánost, ha késett öt percet, hiszen tegnap este tízig bent volt. Aprónak tűnő szituációk, de a következő évtizedekben kiemelten fontos tényező lesz az érzelmi intelligencia fejlesztése a munka és a stressz miatt.

A munkahelyek segíthetnek tréningekkel, pihenő szobákkal, megfelelő étkező kialakításával, a munkavállalók testmozgásra való motiválásával, illetve különböző technikai módszerek tanításával, például nyújtó- és légzőgyakorlatok.

Mit csinálhatok én, ha fejlődnöm kell?

- Rengeteg szakembert lehet találni az interneten, de érdemesebb előbb egy kicsit “magunkban dolgozni”. Hasznos eszköz lehet egy érzelmi napló elkészítése, ahova egy hétig leírjuk, hogy milyen tevékenység, milyen érzéseket váltott ki belőlünk. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy mit ettünk, mit mozogtunk, így egy hét elteltével látható, milyen érzelmeim vannak, mi vált ki bennem jó, rossz vagy semleges érzéseket. Ezt követi egy kis önelemzés, majd érdemes egy olyan emberhez fordulni, akire példaként nézünk (lehet barát, ismerős is): megnézni, hogy csinálja, esetleg bevonni magunkat a programjába. Abban az esetben érdemes szakemberhez (coach, pszichológus) fordulni, ha úgy érezzük ezután, hogy ennél esetleg nagyobb a probléma, több segítségre van szükségünk. Nem szabad elfelejteni, hogy az életmódváltás nem egy gyors folyamat: legalább 6-7 hónap, hogy a felismeréstől eljussunk a változás beágyazódásáig,

ám a magunkért végzett munka a leghasznosabb mind közül, hiszen az egész életünket szebbé teheti.