Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vasárnap anyák napja: 7 ötlet, amivel meglepheted

2019. április 29. 4:00
Nem könnyű feladat megajándékozni a nőt, akinek az életünket köszönhetjük, hiszen valahogy semmi nem tűnik elég jónak. Íme néhány ötlet, amivel mosolyt csalhatunk az anyukák arcára.

Világszerte elterjedt hagyomány alapján az év egy adott napján megemlékezünk az anyaság jelentőségéről. Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük fel az édesanyákat évről évre, kifejezve hálánkat az életért, amit kaptunk: egyfajta jelképes gesztussal emlékezve a közös pillanatokra.

Óvodás és iskolás műsorok állandó elemeként zeng az “Orgona ága” és a Mama című vers, majd könnyes szemű anyukák illatos virágokat és szívből készült gyönyörű alkotásokat vesznek át az apró remegő kezekből.

Felnőtt férfiak rohamozzák a szupermarketek csokoládés sorait és generációk találkoznak kézenfogva a virágboltban, amikor apuka és fia együtt vásárolják meg a legszebb rózsát a legcsodálatosabb nőnek: feleségnek, anyukának, nagymamának.

Anya örül az “ovis firkának”, a kertben szedett tulipánnak, az utolsó pillanatban vásárolt Milka táblának, a félresikerült süteménynek és a szamárfüles képeslapnak.

Anya mindennek örül, boldog, hogy gondoltunk rá, meglátogattuk, megöleltük. Egy hét múlva anyák napja és idén is boldogságot szeretnénk adni…

1. Közös program

A közös program, egy vagy néhány nap anyukánkkal az egyik legszebb ajándék, amit adhatunk. Látogatás egy kávézóba, egy este a színházban, kirándulás, piknik, utazás vagy bármilyen program, ami passzol hozzánk és anyukánkhoz. Ezen a napon egy dolog a fontos: mindenki érezze jól magát!

2. Régi kép újraalkotva

Gyermekkorunk legnépszerűbb ötletei közé tartoznak a “csináld magad” ajándékok. Viszont felnőttként már nem adhatunk tenyér és talp lenyomatos festményeket, mert lehetséges, hogy a 47-es láb egy A2-es lapon kevésbé pompás dekor a nappaliba, ám a kellő önironiával rendelkező “felnőtt gyermekek” rekonstruálva egy-egy ikonikus családi fotót, mókás montázst alkothatnak, amitől a jó kedv garantált. Így a nosztalgia és a humor megfelelő egyvelegével meg is kaptuk a tökéletes ajándékot.

3. Könyv, vers, írás

Egy kis nyomozással minden bizonnyal hamar felderíthetjük, hogy éppen melyik könyvnek örülne anyukánk és a könyv ajándékozással ritkán foghatunk mellé. Az olvasnivaló abban az esetben sem egy azonnal elvetendő ötlet, ha anya nem igazán az a könyvmoly típus. Idézzünk fel egy közös emléket, majd vessük papírra, képeslapra! A haladó történetmondók rímbe is faraghatják mondandójukat, így egy saját verssel állhatnak az anyukájuk elé vasárnap.

4. Sütemény, DIY édességek

Készítsd el desszert vásárlás helyett anyukád kedvenc bonbonját vagy süteményét! Nem titok, hogy a legtöbb nő örül egy kis édességnek és a házilag készült finomságok még értékesebbek.

5. Virág

Örök klasszikus ajándék a hagyomány kedvelőknek: vágott virág, cserepes növények, frissen szedett mezei csokor, origami virágok, üveg tulipánok, dobozos csokrok, "örökké virágzó” fém rózsa.

6. A lejátszási lista az új válogatás kazetta

A válogatás kazetták kora szinte teljesen lejárt, viszont a mai napig sok mindent elmondhatunk a megfelelő zenékkel. Emlékekhez fűződő dallamok, tematikus zeneszövegek: a válogatási szempontnak csak a fantázia szabhat határt.

Hány olyan számot ismersz, amiben szerepel az “anya” szó?

Készítsünk tetszőleges válogatást anya kocsijába régi kedvenceiből, közös dalokból vagy újdonságokból!

7. Apró figyelmességek

Elromlott a zár vagy le kéne nyírni a füvet? Lepattogott a kerítésről a festék vagy tönkrement a kedvenc ékszerdoboz? Legyünk még figyelmesebbek anyák napján és vegyük észre, ha egy apró figyelmességgel és kis segítséggel határtalan boldogságot okozhatunk anyukánknak.

Sulyok Georgina
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.