Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Verset posztoltoltak a Kossuth utcán

2019. április 12. 4:00
A Posztolj verset az utcára! Mozgalomhoz kapcsolódva a Művészetek Háza Veszprém is versposztolásra hívta a veszprémieket a költészet napján: délután egy versfalon oszthatták meg a járókelők kedvenc költeményeiket.

Bár Kilián László ötletgazda, az intézmény igazgató-helyettesének elmondása szerint örülne neki, ha a jövőben egy állandó versfalat is meg tudnának honosítani a belvárosban, ezúttal még csak egy mobil falon helyezhették el verseiket a járókelők.

Aki akart, saját költeményét vagy egy kedvenc magyar versét is felírhatta emlékezetből, de a szervezők is készültek. Az érdeklődők három verset kaphattak, amelyek közül a nekik leginkább tetszőt ragaszthatták fel a falra. Voltak köztük klasszikusok, de az Európa Kulturális Fővárosa címhez kapcsolódva akár még ma is köztünk lévő veszprémi költők darabjai is helyet kaptak, például Tungli M. Klárától, Botár Attilától vagy a 2008-ban elhunyt Széki Patka Lászlótól.

Az eseményen részt vettek az odaLÖKött KÖLtészet (Slam Poetry Veszprém) slammerei is, akik egy-egy verset el is szavaltak – ezt egyébként a bátrabbak szintén megtehették.

A kellemes időtöltéstől gondoskodott a Jó hangulat-klub és az Alig Színpad is, akik közös zenélésre és táncra hívták az arra járókat.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.