Vámos Miklós József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, műsorvezető az én „kiszemeltem”, akinek Lehetetlen című műsorát – bár élőben nem láthattam soha – szerencsére online formában legtöbbjét utolérhettem. Hogy mitől gondolom azt, hogy ez egy tökéletes sorozat volt? Mert minden benne volt, ami kell: értelem, érzelem, történetek, családok, és mindez a
régimódi történetmesélés hagyományaira építve.
A műsor elején az író rögtön egy „rövid bevezetővel” kezdte, – fogalmazta meg a műsorról írt könyvének borítójára a szerző, noha egy öt-hat perces felvezetés ma már talán elképzelhetetlen lenne egy műsor elején, mert a közönség megunja, talál jobb dolgot, mint például az e-mailekre történő válaszolás. Ott a közönség beült a színházba – ahol felvették az adást – és ezzel együtt felszálltak egy hajóra is. Ott az lesz, amit Vámos Miklós kitalált. Azt kell hallgatni, amit Vámos Miklós mond: már az ötperces felvezetőkből is rengeteget tanulhatott az ember úgy, hogy mellette a szórakozás is garantált volt. Az ember hátradőlhetett a színházi székébe,
és engedte, hogy a kultúra a hatalmába kerítse.
A felvezető után bejött a várva-várt vendég, egy népszerű művész, aki emlékezetes történeteket mesélt magáról, Vámos Miklós „vezetése” alatt. Egyszerű, akár mulatságos történeteket, de soha nem maradhattak el a megható pillanatok sem, vagy az olyan mély kitárulkozások, amelyek a mai napig könnyeket csalnak az ember szemébe.
Vámos Miklós kérdezési technikája kezdetben furcsa volt számomra, komornak és kedvetlennek tűnt. Majd kis idő elteltével egyre szimpatikusabb lett: a kérdéseket egyszerűen és nem köntörfalazva teszi fel. Amire kíváncsi, azt megkérdezi. A bizalmasabb kérdéseknél sincsen zavarban, egyszerűen kimondja.
A műsor végén a művészek valami olyan ajándékot kaptak, amire tényleg vágytak: Vámos a műsorra készülve kideríthette, hogy mi az, amire nagy szüksége lehet az adott hírességnek, és ő megszerezte. Hogy egy példát mondjak: Eszenyi Enikő egy számítógépet kapott, ami abban az időben nem volt a legtöbb háztartásban. És ne feledkezzünk meg Daniról – Szabó Dani –, aki a műsor „kisfiúja” volt, a színpad jobb szélén ült, és ha a művésznek segítség kellett, ő rögtön ugrott. Egy hihetetlenül jól kitalált és megszervezett műsor, a maga egyéni kis vonásival, mint például a gyerekkori képek levetítése a művészekről…
Az értelmiségi rétegműsorként indult Lehetetlennek hatalmas sikere volt, a nézettségi statisztikák szerint néhány amerikai akciófilmet is maga mögé utasított.