Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Színház a Padányiban

2019. március 12. 12:40
Kedden a színházé volt a főszerep a Padányi Katolikus Iskolában: a Nemzeti Színház vetélkedőjének fődíjaként rendhagyó, izgalmas programokkal “házhoz jött” a teátrum.

2018-ban negyedik alkalommal hirdette meg internetes színháztörténeti vetélkedőjét a Nemzeti Színház, amelyre tizedikes és tizenegyedikes négyfős csapatok jelentkezését várták. A kutatómunkájuk alapján elkészült digitális dokumentumokat, filmeket, plakátokat, prezentációkat az interneten keresztül benyújtva, három internetes fordulót követően, a legjobb hat csapat került a döntőbe.

A Padányis diákok 160 csapat közül teljesítettek legeredményesebben a tavalyi versenyen, melynek fődíjaként egy napra “kitelepült” az iskolába a Nemzeti Színház. A nyereménynapon rendhagyó irodalomórákkal, zenés foglalkozással, misszió előadással, a színházi kulisszák titkaival készült a diákoknak a színház csapata.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója gratulált a nyertes csapatnak, majd elmondta, hogy számukra mindig izgalmas kimozdulni a színház falai közül, hiszen fontos feladatnak tekinti, hogy a színház mindenkihez eljusson.

Az iskola igazgatója, Szabó László Miklós kiemelte: “a Padányi egy színházkedvelő iskola, hiszen a Petőfi Színház és más városok előadásainak is rendszeres látogatója, ám ez a mai rendhagyó színházi iskolanap így is felejthetetlen élményt nyújthat.”

A megnyitót követően fél 10-kor kezdődtek az első blokk programjai: a diákok az előzetes tájékoztatás alapján párhuzamosan vettek részt a különböző előadásokon, így a nap végére a helyszíneket egymás után bejárva egy tanuló sem maradhatott le semmiről. Kár is lett volna kihagyni a “házi színház” bármelyik programját, hiszen elmondhatjuk, hogy legtöbben “ilyen közelről még nem láthatták a színészek világát”.

A tornateremben szürreális kép fogadta a diákokat: bőrruhás fiú, basszusgitáros lány, elegáns zongorista hölgy a székek ölelésében körbe-körbe jár. Katona József Bánk bán című művének történetét elmesélő zenés misszió előadást tekinthetett meg a Padányis közönség.

Eközben a másik helyszínen Az ember tragédiája tematikájú irodalomóra teljesen új fogalmat nyert: Vidnyánszky Attila és színész társai előadását hallgatva igazi színpaddá vált a tanterem.

A színház nem csak színészet és játék: a színfalak mögött, az előadások közben számos dolgozó munkájának mindössze csak az eredményét láthatjuk. A mai napon megtudhatták a diákok, mi történik valójában a kulisszák mögött: hogyan készülnek el a pompás frizurák, és hogy mit csinál pontosan egy súgó vagy egy öltöztető.

Az igazi rímfaragók kipróbálhatták magukat egy interaktív zenés programon: a Rap-rím foglalkozáson a tanulók bekapcsolódtak és közösen zenéltek a Nemzeti Színház színészzenekarának tagjaival.

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.