Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lopott mozdulataim

2019. február 25. 4:00
Néha egy apró, öntudatlan mozdulat közben elkap az érzés: pontosan tudom, hogy néz ez most ki kívülről, mert hosszú éveken át láttam, ahogy a nagyszüleim csinálják.

Egy csípőre tett kéz, egy alig látható biccentés, egy felvont szemöldök. Jelentéktelen, említésre sem méltó dolgok, amik mégis meglepik az elkövetőjét – amikor rájön, hogy ösztönös mozdulatai nem is a sajátjai.

Egyre-másra azon kapom magam, hogy nagyszüleim egy-egy apró ám jellegzetes gesztusát művelem. Úgy, mintha a sajátom lenne, és az is: a részemmé vált, ahogy ők is a részemmé váltak. Furcsa belegondolni abba, hogy a mozdulataik túl fogják élni őket, hogy évtizedek múlva egyszer majd talán az én unokáim is öntudatlanul elleshetik tőlem, ahogy én is tettem. Hogy az ember nemcsak vagyontárgyait, génjeit és történeteit hagyja itt örökségnek, de a jellemének olyan elidegeníthetetlen szeleteit is, mint a gesztusai.

(illusztráció, reddit)

Mintha nem is mi használnánk a mozdulatainkat, hanem azok minket: egyik gazdatestről a másikra kapaszkodnak, hogy Isten tudja milyen hosszú ideig életben maradjanak.

Mert persze amikor azt írom, hogy lopott mozdulataim valójában a nagyszüleimé, hozzá kell tennem azt is, hogy ezt igazából nem tudhatom. Róluk ragadt rám, de könnyen lehet, hogy ők ugyanígy a saját szüleiktől, nagyszüleiktől vették át, ahogy én. Kíváncsi lennék, vajon meddig tudnánk visszakövetni egy-egy gesztust, ha vissza tudnánk menni az időben: vajon hány generáció óta adjuk át őket anélkül, hogy észrevennénk? Vajon ki volt az első, aki először úgy nyalta meg a szája szélét vagy tűrte félre a haját?

Alig tudunk valamint – sokan egyáltalán semmit – évszázadokkal ezelőtt élt őseinkről, pedig könnyen lehet, hogy ugyanazzal az arckifejezéssel nézünk a számunkra értelmezhetetlen tökfőzelékre, mint annak idején ők tették. Úgy teljesen idegenek számunkra, hogy talán nap mint nap megidézzük őket mozdulatainkkal – vagyis az ő mozdulataikkal.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Senki sem nézi, de mindenki látja – bizonyítottan tévéfüggő a magyar Hétvezér Senki sem nézi, de mindenki látja – bizonyítottan tévéfüggő a magyar A csattanót az elején lelövöm: minden korosztályt beleértve a magyarok átlagosan 4 óra 49 percet tévéznek egy nap. Ezzel hazánk a top 10-ben van világszinten, ami azért is furcsa, mert egyre többször hangzik el a mondat: „Nekem tévém sincs, vagy már rég felmondtam a kábelszolgáltatónál. Csak a Netflix van.” Akkor mégis hogyan jön ki a matek? Kik ezek a tévéfüggő emberek és mit néznek a fekete dobozban? 2024. április 22. 1:29 Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.