Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Napirend előtt: elkészült a gyulafirátóti orvosi rendelő

2019. január 31. 11:20
Az új orvosi rendelő mellett a megváltozott munka törvénykönyv és a kultúra is téma volt az év első veszprémi közgyűlésén csütörtökön.

Nevet vált a Demokraták Veszprémért frakciója, mostantól MSZP-DK-PM-nek hívják - tájékoztatott napirend előtt Hartmann Ferenc, a frakció képviselője.

Bejelentették továbbá, hogy a Jobbikból való kilépése után Forgóné Kelemen Judit függetlenként folytatja önkormányzati képviselői munkáját.

Elkészült az új gyulafirátóti orvosi rendelő - ez volt a témája Czaun János (Fidesz) felszólalásának. Mint mondta, a városrész örvendetes gyarapodás előtt áll: az elmúlt években a 9 új utca megnyitása és a folyamatos építkezések mind ezt mutatják. Négy éve új védőnői szolgálati épületet adtak át, jelenleg pedig az új óvoda építése is zajlik. Fontos felújítás fejeződött be most Rátóton, a környékbeli parkolók kiépítése és a korábban megépült védőnői szolgálati épülettel egy modern, 21. századi egészségközpont várja a rátótiakat- mondta.

A napokban befejezett orvosi rendelő mellett nyáron adhatják át a megújult kádártai orvosi rendelőt is.

Új, mélymulcsos gazdálkodási rendszer terjedhet el Veszprém zöldfelületeinél- mondta felszólalásában Brányi Mária alpolgármester. Dr. Gyulai Iván ökológus mentorálásával és a Csalán Egyesülettel együttműködve kezdte meg ennek alapjainak lefektetését a veszprémi önkormányzat.

Nem terveznek hulladéklerakót Veszprémbe

- Nem terveznek hulladéklerakót Veszprémbe, ha mégis lenne ilyen terv, azt a jogszabályok szerint építik meg - válaszolta Porga Gyula polgármester Hartmann Ferenc (MSZP-DK-PM) kérdésére, aki szerint a jövőben megszüntetésre kerülő királyszentistváni lerakónál jogsértéseket követtek el a hulladékgazdálkodással kapcsolatban.

Értelmezhetetlen munkatörvénykönyvi javaslat

Közös indítványt nyújtott be közösen az összes helyi ellenzéki képviselő (Csermák Zoltán, Forgóné Kelemen Judit, Gerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc, és Katanics Sándor) annak érdekében, hogy a veszprémi, 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ne alkalmazzák a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVI. törvényt, azaz a 400 órás túlóratörvényként emlegetett módosítást.

mohos gábor jegyző és porga gyula polgármester a január 31-i közgyűlésenmohos gábor jegyző és porga gyula polgármester a január 31-i közgyűlésen

Guzslován Gábor, a Vasas Szakszervezet képviselője szerint az új törvény alkalmazása ugyan önkéntes, de lehetőséget ad arra, hogy kiszolgáltatottá tegye a dolgozókat, és ahogy fogalmazott, „munkavállaló-ellenes”.

Porga Gyula polgármester szerint értelmezhetetlen és megfoghatatlan ez a javaslat Veszprémben, ugyanis összesen öt 100%-os tulajdonú gazdasági társasága van az önkormányzatnak. Ezek közül a V-Busznál és az állatkertnél kollektív szerződés van (ezeknél nem lehet alkalmazni), az egyéni munkaidő-beosztás miatt a Veszprém Tv-nél szintén nem lehet, a Csarnok Kft.-nél és a Veszprémi Programiroda Kft.-nél pedig 6 és 7 ember dolgozik, ahol nincsenek túlórák. A polgármester szerint a javaslatról látszik, hogy nem helyben született, és egy országos ellenkampány része.

Hegedűs Barbara (Fidesz) szerint mindez csupán politikai színjáték, hisz most azok az ellenzékiek nyújtottak be javaslatot, akik korábban a vasárnapi boltzár ellen emelték fel a hangjukat. A kereskedelemben pedig tény, hogy sokan dolgoznak.

A javaslatot 12 fideszes nem és öt ellenzéki igen vokssal szavazták le.

Hartmann Ferenc azt is megkérdezte, mit tesz a legnagyobb tulajdonos, az önkormányzati tulajdonú VKSZ Zrt. (38%) az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. saját tőkéjének visszapótlása és a 2017-es számítások szerint 542 milliós veszteségeinek kompenzálása érdekében? Porga Gyula kifejtette, az előző évben felülvizsgálták a számokat és elszámolásokat, és kiderült, jelenleg 201 millió forintra mérséklődött a veszteség, a jövőben pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy tovább csökkenjen ez a szám.

Vizsgálják a Csererdő talajszennyezettségét

- Elkezdődött a munka annak érdekében, hogy a jövőben megszűnjön a városrész talajszennyezettsége. Jelenleg vizsgálatok zajlanak a városrészen, 2020 elejére pontos adatok is rendelkezésre állnak majd. Sok tulajdonos van a területen, amelyek közül csak ötvenen engedték meg, hogy vizsgáló kutakat fúrjanak a területen – mondta Porga Gyula Gerstmár Ferenc (LMP) azon kérdésére, hogy állnak az ezzel kapcsolatos munkálatok.

Az LMP-s képviselő afelől is érdeklődött, hogy az önkormányzat támogatja-e a társasházak energiahatékonysági felújítását 2019-ben? A polgármester kifejtette, az önkormányzatnak jelenleg nincs elég forrása egy olyan komplett programhoz, mint a korábbi sikeres országos panelprogram vagy az Otthon Melege támogatás. Amennyiben lesz ilyen országos program, az önkormányzat hozzájárul ehhez, nem mondtak le a lehetőségről.

Tűzifa támogatás és parkolási rendszer

Katanics Sándor a közgyűlésen megkérdezte azt is, hogy eljutott-e az egyszeri „tűzifa” támogatás mind a 176 igényét benyújtó háztartáshoz? Porga Gyula elmondta: a támogatás határideje 2019 év vége, és ahol tudták, már elindították vagy befejezték a folyamatot. Mivel tűzifából kérték a legtöbbet (a többiek brikettet, szenet vagy pelletet), ennek beszerzése a leglassabb, ám heteken belül ők is megkapják a támogatást.

A képviselő szerint szükséges lenne felülvizsgálni a Veszprém város fizető parkolási rendszerének szabályozásáról szóló rendeletet, ugyanis az nem pontos. Kinek jár a kedvezményes bérlet? Mohos Gábor jegyző szerint nincs szükség módosításra, ugyanis az egyértelmű. Az állandó és ideiglenes lakcím megnevezés helyett a lakóhely és tartózkodási hely használatos. A rendeletben a lakóhellyel rendelkezők jogosultak a kedvezményes bérletvásárlásra.

Napirend előtt szólalt fel Hegedűs Barbara a közgyűlésen, ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül címmel.

„Az idei Magyar Kultúra napját már az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése fényében ünnepelhettük Veszprémben. A városi rendezvényeink révén a címhez méltó módon emlékezhettünk meg erről a jeles napról.

A programsorozat során történelmi hagyományaink, egyházi értékeink, közösségi szemléletünk is megjelent, hiszen kulturális intézményeink színes programokkal várták az érdeklődőket városszerte. Csak néhány rendezvényt kiemelve, Ady Endre halálának századik évfordulójáról emlékeztek meg a veszprémi és megyei középiskolák diákjai a magyar kultúra napja alkalmából, és a költő szerelmes verseiből, levelezéseiből válogattak a diákok. Ebben az évben is a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor gálájáttekinthette meg a közönség a Hangvilla rendezvényközpontban.

hegedűs barbarahegedűs barbara

A civil közösségek is saját programokkal készültek a város különböző pontjain, például a dózsavárosi könyvtárban a nyugdíjas klubok közös műsorral várták az érdeklődőket, versekkel és zenével ünnepelték a magyar kultúrát. Azonban miközben kulturális örökségeinkre, történelmi nagyjainkra emlékeztünk, a jövőbe is tekintünk.

Nagy feladat előtt állunk, hiszen 4 év múlva Európa kulturális fővárosa leszünk. Lehetőségünk lesz megmutatni, hogy tradícióinkra alapozva megújulhatunk, ünneppé, még színesebbé tehetjük városunk életét, és biztos vagyok benne, hogy Veszprém méltóképpen fogja képviselni a magyar kultúrát Európa Kulturális fővárosaként is” – mondta.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26 Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Komoly kedvezmények várnak a veszprémiekre: új tartalommal töltik meg a Veszprém-kártyát. Erről is döntött a képviselő-testület a januári közgyűlésen.  2024. január 23. 17:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.