Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Komoly dolgok megvalósítására vagyunk hivatottak

2019. január 5. 4:00
Szőke Kavinszki András, a Kabóca Bábszínház igazgatója szerint az EKF győzelem új lendületet adhat az egész városnak, a bábszínházzal pedig ezen túl is igyekeznek kivenni részüket, hogy minél inkább gazdagítsák Veszprémet az elkövetkező évben. A direktor újévi gondolatait osztotta meg velünk.

Decemberben Veszprém városát egy „reményburok” ölelte át, amelyet az EKF szellemisége hívott életre. Csodálatos érzés hatotta át az embereket, a küzdeni vágyóés győztes közösség reményteljes érzete. A 2019-es év új lendületet hozhat városunknak, katalizátorként működhet, ami felizzítja a nyugvó energiákat. Közösségünk óriási lehetőség kapujában áll, melynek legígéretesebb üzenete talán az, hogy képesek vagyunk elhinni és elhitetni környezetünkkel, hogy komoly dolgok megvalósítására vagyunk hivatottak.

A Kabóca Bábszínház is bizakodva tekint a jövőbe és az EKF kihívásain túl számos önálló tervet kíván megvalósítani. A legfontosabbak között szerepel a XXVI. Kabóciádé Családi fesztivál és az őszi évadkezdés,William Shakespeare Szentivánéji álom előadás bemutatója. 2019-ben összességében hét bemutatót tűzünk műsorra, köztükkortárs és klasszikus mű, valamint népmese és zenés előadás is lesz, amit hét rendező visz majd színre.

Archív fotóArchív fotó

Nagy szeretettel várjuk a jövő évben is hűséges nézőinket a Papa-mama-gyerekekcsaládi hétvégeinkre, hétközben pedig az óvodák-iskolák szervezett csoportjait. Az országos meghívásokon túl vendégszerepelünkmajd a határon túli Partiumban is, Nagyváradon, Nagyszalontán, Érmihályfalván és Szatmárnémetiben. Folyamatban van az EFOP pályázatunk, ami sok hátrányos helyzetű Veszprém megyei gyerek számára jelent egyedi alkalmat a bábszínházi élmény megtapasztalására.

Mindannyian tapasztalatokat gyűjtünk, gyerekek, felnőttek, színházban vagy az élet bármely területén. Legyen a 2019-es év egy közös tapasztalás kezdete, amely előrelendít minden veszprémit egy közös cél elérése érdekében, mindezt egységben, szeretetben, boldogságban.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. ma 9:00 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. 2024. április 17. 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.