Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

VESZPRÉM LESZ EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA 2023-BAN

2018. december 14. 16:02
Beérett az elmúlt három év kemény munkája, a szakmai zsűri és Magyarország kormányának döntése alapján Veszprém és a balatoni régió viselheti 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet.

A döntést pénteken délután, Budapesten hirdette ki a bírálóbizottság a három pályázó város, Debrecen, Győr és Veszprém csapatainak részvételével.

Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár megnyitó beszédében úgy fogalmazott: valójában mind nyertesek vagyunk és mind gazdagodtunk, függetlenül attól, hogy az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címnek csak egy kiválasztottja lehet. Valójában azonban mindhárom város megérdemelné ezt a titulust, hiszen példaértékű helytállásról és komoly munkáról tettek tanúbizonyságot az elmúlt időszakban.

Zupkó GáborZupkó Gábor

– 2018-ban ünnepeljük a kulturális örökség európai évét, ami Európa kiemelkedő művészeti eredményeit, hagyományait és értékeit állítja reflektorba. Lehetőséget kínál, hogy bemutassuk Európa kulturális sokszínűségét és elősegíti, hogy a kultúra még jobban hozzájáruljon Európa gazdaságának és társadalmának fejlődéséhez. Pontosan ezeket a célokat szolgálja az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés is – hangsúlyozta köszöntőjében Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. – A cím lehetővé kívánja tenni, hogy az európai polgárok többet tudjanak meg egymás kultúrájáról, megcsodálják közös történelmünk emlékeit, megtapasztalják az európai értékek gazdagságát és az európai összetartozás érzését.

A megtisztelő címet eddig összesen 60 város viselhette, amely minden esetben hosszú távú fejlődést hozott a város kulturális infrastruktúrájában, növelte a polgárok önbecsülését és a város iránti büszkeségét, javította a városról kialakult korábbi képet, aktívabb résztvevőket eredményezett a kultúrában, fokozott turizmust, nagyobb ismertséget és gazdasági előrelépést eredményezett.

Aiva RosenbergAiva Rosenberg

A címet eddig minden évben két európai város nyerhette el, 2023-ban egyedülálló módon azonban csak Magyarországról kerül ki győztes. Az első fordulóban összesen hét pályázó vett részt: Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém, közülük végül Debrecen, Győr és Veszprém került be a második fordulóba.

A döntőbe jutott városok mindegyikének november 9-ig kellett leadnia végleges pályázati anyagát, majd ezt követően a 12 tagú bizottság öt zsűritagja személyesen is meglátogatta a pályázó városokat – Veszprémbe december 12-én, szerdán látogattak el –, pénteken pedig utoljára prezentálták a városok elképzeléseiket a zsűri előtt.

GALÉRIA: Nézze meg fotóinkat az eredményhirdetés helyszínéről!

Aiva Rosenberg, az európai testület elnöke elmondása szerint szerették volna, ha mindhárom város nyerhetett volna, hiszen mind nagyszerű munkát végeztek és rengeteg új, progresszív gondolattal találkoztak az első válogató óta. A végső döntésnél végül hat fő szempontot vettek figyelembe, amely alapján javaslatot tettek az EMMI-nek, ki viselje a címet 2023-ban: ezek a város kulturális stratégiája és az EKF-fel való kapcsolata, a pályázat művészeti, kulturális tartalma, az európai dimenzió megjelenése, a város pénzügyi és szervezeti kapacitása, az elképzelések társadalmi hatása, illetve a pályázat költségvetése.

Mindezek alapján az Európa Kulturális Fővárosa cím győztese végül Veszprém lett.

Ezzel a város, illetve a balatoni régió lehetőséget kapott, hogy a kultúra eszközével, a polgárok bevonásával megteremtse Európa jövőjét – hiszen éppen ez az EKF kezdeményezés lényege: interkulturális párbeszédet folytatva továbbadni az örökségünket és valami újat létrehozni – mondta el az elnök asszony beszédében.

A döntést hatalmas üdvrivalgás fogadta, Porga Gyula polgármester pedig úgy fogalmazott: egy fantasztikusan kiélezett versenyben kerültek ki győztesként két nagyon tekintélyes magyar város mellett.

„Ha értékelnem kell a győzelmet, az első gondolat ezért mindenképpen az örömé. A második pedig a köszöneté, hiszen az, hogy idáig el tudtunk jutni, csapatmunka eredménye. Szeretném megköszönni a térségben lévő polgármestereknek, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, vállalkozásoknak, hogy segítettek minket és szurkoltak nekünk végig.

Holnap ugyanakkor már megkezdődik a munka, mert az, hogy Veszprém egyedül viselheti 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet, egyben nagy felelősség is. Akár csak az, hogy közben a magyar kultúrát is kell képviselnünk. Ám ha ugyanazt az egységet, bizalmat, erőt meg tudjuk tartani, ami a pályázat megírásához vezetett, akkor biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.”

A komoly munka valóban most kezdődik, az EKF testülete pedig a továbbiakban sem engedi el Veszprém kezét: folyamatosan nyomon követi majd, hogyan halad a pályázat megvalósítása.

EKF
Galéria
Európa Kulturális Fővárosa eredményhirdetés
Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 Büszkén lobog a Kertváros zászlója Büszkén lobog a Kertváros zászlója 2022-ben civil kezdeményre, az EKF támogatásával készültek el azok a városrészi zászlók, melyek a veszprémi polgárok egyes lakókörzetekhez fűződő identitását erősítik. A lobogók már több rendezvényen is megjelentek, de az egyes városrészekben is ott vannak. Kedden ünnepélyes keretek között vonták fel a Kertváros zászlóját. 2024. március 12. 21:00 Zászlót bontottak Veszprém városrészei közélet Zászlót bontottak Veszprém városrészei Az együttműködő és összetartó városrészi közösségek jelentős szerepet játszanak Veszprém életében, mert képesek erősíteni és támogatni egymást, és ez nem csupán a mindennapi életet könnyíti meg, hanem hozzájárul a város egészének fejlődéséhez és jólétéhez is.    2024. március 7. 22:23 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.