Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Köszönettel a több évtizedes tanításért

2018. november 26. 15:26
Arany, gyémánt, vas és rubint emlékdiplomával köszöntötték a jubiláló pedagógusokat hétfő délután a Városházán.

„Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre.” Brunszvik Teréz gondolatát idézve köszöntötte a pedagógusokat Némedi Lajos alpolgármester az ünnepélyes rendezvényen.

- Brunszvik Teréz sok évvel ezelőtt élt, alkotott, az ő nevéhez fűződik a magyarországi óvoda program elindítása. Nagyon szerette a gyerekeket, szeretett oktatni, tanítani: életének jelentős részét áldozta szép hivatására. Ugyanúgy, mint Brunszvik Teréz annak idején, sok évtizeden keresztül fáradtságot, erőt és szabadidőt nem sajnálva, néha az egészségüket sem kímélve oktatták, tanították türelemmel, megértéssel, szelídséggel és szeretettel gyermekeinket. Úgy gondolom, hogy az ország, a város sem tartana itt, ha a pedagógusok nem tettek volna ilyen sokat az érdekünkben: gyermekeinkért, értünk, barátainkért, ismerőseinkért – emelte ki köszöntőjében Némedi Lajos.

Az ünnepélyen olyan pedagógusokat köszöntöttek, akik több évtizede vehették először kezükbe oklevelüket, elindulva egy olyan úton, amiért mindannyian hálásak lehetünk. A 2018-as év emlékdiplomáit Némedi Lajos alpolgármester és Halmay György, az önkormányzat Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke adta át a pedagógusoknak.

Arany díszoklevéllel jutalmazták azokat a pedagógusokat, akik 50 évvel ezelőtt vették át diplomájukat:

Boda Istvánné, Dóczi Péter, Dr. Kölcsei Márton, Szabó Károlyné, Székely Miklós Lászlóné, Tenk Ferencné, Bödőcs Andrásné (nem tudott eljönni)

A sok éves munkáért, gyémánt diplomát érdemeltek, akik 60 éve kapták meg oklevelüket:

Csonka Ibolya, Dr. Leitold Lászlóné, Novotny Mlynárcsik Károlyné, Szabó Károlyné

Vas diplomával jutalmazták a 65 éve végzett pedagógusokat:

Katsányi Sándorné, Bősze Lászlóné (nem tudott eljönni)

Akik 70 évvel ezelőtt végeztek sikeresen pedagógusi tanulmányaikkal, megkezdve életreszóló hivatásukat, rubint oklevelet kaptak:

Kisunyomi Gyuláné, György Imréné (nem tudott eljönni)

A rendezvény zárásaként a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vonósai Bach egyik szerzeményének előadásával kedveskedtek az ünnepelteknek.

Sulyok Georgina
Kovács Bálint
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.