Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Pályakezdő publicistákat díjaztak

2018. november 13. 11:30
Harmadik alkalommal adták át a Széki Patka László, egykori veszprémi és dunántúli költő emlékére létrehozott díjat szombaton a Művészetek Házában. Előadó-művészet és vers kategória után ezúttal képzőművészeti témában létrejött írások alkotóit díjazták.

Az emlékállítás mellett a díj tulajdonképpen egy másik célt is szolgál, létrehozói, Fábián Judit, a költő özvegye és a Művészetek Háza Veszprém egyben az éppen hetven éve született és tíz éve elhunyt költő örökségét is tovább viszik ezáltal. Széki Patka László lírai tevékenysége mellett az észak-dunántúli régió tehetségeinek segítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Versei, az életében követett értékrend, műveltsége, felkészültsége, tájékozottsága, emberi érzékenysége mind-mind indokolták azt, hogy emlékének életben tartására díjat alapítsanak.

A meghívásos pályázat témája minden évben más és más: korábban előadóművészet és vers kategóriában díjaztak fiatalokat, ezúttal pedig pályakezdő publicistákat jutalmaztak. A pályázatra összesen 12 szerző kapott meghívást korábban már megjelent művészeti témájú publikációik alapján, pályázatot végül hatan adtak be. Az ő feladatuk az volt, hogy mutassák be a Művészetek Háza egyik aktuális kiállítását vagy annak részletét közérthető formában.

A Széki Patka-díjat 2018-ban Cserhalmi Luca, az ELTE BTK esztétika szakos hallgatója, a Padányi Bíró Márton gimnázium egykori diákja nyerte el Lakner László kiállításáról szóló publicisztikájával. Szintén erről a kiállításról írt a második helyen végzett Zimonyi Máté, Veszprémben élő bölcsész, ugyancsak az ELTE BTK egykori esztétika szakos hallgatója, valamint a harmadik helyen "befutott" Sós Gergő képzőművész, a III. Béla Gimnázium fiatal művészettörténet tanára. A dobogós helyezéssel a fiatalok mind publikációs lehetőséget kaptak a Vár Ucca Műhely folyóiratban.

A díj: Péter Vladimir Munkácsy-díjas ötvös- és tervezőművész bronz félgömbjének körmetszetén, a krómozott felületen egy csigarajzolat látható. Ez a csigavonalas stilizált rajzolat Széki Patka László medálját idézi, amelyet nagyon gyakran viselt: akik ismerték ugyanúgy jellegzetes ismertetőjegyének tekintették, mint a pipát vagy a nagy karimájú fekete kalapot.

A pályázók között szerepelt még Éltető Erzsébet, Oláh-Bebesi Bori és Simonyi-Lengyel Mira. A zsűri tagjai Fenyvesi Ottó és Péntek Imre József Attila-díjas költők voltak, valamint a Művészetek Háza Veszprém munkatársai, Hegyeshalmi László, Kilián László és Dohnál Szonja.

A szombati díjátadó mellett a résztvevők Széki Patka Lászlóra is megemlékeztek róla készült archív fotók vetítésével. A díjátadón közreműködött Keresztes János, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, Rábai Zsanett és Nagy Csaba lantművész.

vehir.hu
további cikkek
Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. ma 9:00 Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. tegnap 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. tegnap 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. 2024. április 18. 22:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.