Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Megnyitotta kapuit a jubileumi Bakony Expo

2018. november 9. 20:10
Elkezdődött az ötödik alkalommal megrendezett háromnapos őszi kulturális és gasztrofesztivál, a Bakony Expo. A megnyitót követően díjakkal jutalmazták a legsikeresebb kiállítókat, termelőket, manufaktúrákat.

Idén ünnepli ötödik születésnapját a családias hangulatú, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kézműves kiállítás és vásár. A bakonyi ízek piacán az érdeklődők megismerkedhetnek a tájegység jellegzetes ízeivel, kulturájával, értékeivel, hagyományaival. A rendezvényt színpadi produkciók és különböző szórakoztató programok gazdagítják. A hétvége sokszínű repertoárjában minden korosztály, a legkisebbektől a legnagyobbakig megtalálhatja a számára szimpatikus elfoglaltságokat, lehetőségeket.

Porga Gyula elmondta, hogy a jubileumi Bakony Expo a mai nap második örömteli eseménye, hiszen délelőtt egy szintén fontos és ünneplésre méltó dolog történt: Veszprém hivatalosan is benyújtotta az Európa Kulturális Fővárosa pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

- A két dolog egymásra épül, összefügg: a Bakony Expo az elmúlt öt évben bizonyította, hogy egyfajta esszenciája annak a gondolatnak, amit mi a pályázatban megfogalmaztunk, hiszen a Bakony Expo arról szól, hogy a város és vidéke közösen ünnepel és közösen hoz létre valamit, ami minőségi érték. Köszönöm a rendezvény szervezőinek, ötletadóinak, hogy ezt a pozitív mintát, példát elindították a városban – emelte ki nyitóbeszédében a polgármester.

Az idei rendezvény egyik újdonsága, hogy a kormányhivatal saját standdal és mobil ügyfélfogadással, kormányablak busszal várja az érdeklődőket: a standnál szakmai kérdésekről, pályázatokról kaphatnak információkat, a kormányablakbusznál pedig akár gépjármű, személyi okmányokhoz kapcsolódó ügyintézésére is lehetősége van a látogatóknak.

- Fontos célunk, hogy lehetőséget teremtsünk az állampolgárokkal való találkozásra minél több helyszínen, ezzel is erősítve a szolgáltató állam képét – fűzte hozzá Takács Szabolcs kormánymegbízott.

A rendezvény sikeréhez nemcsak az évről évre megújuló, egyre gazdagabb programválaszték, hanem az eddigi kedvelt események színesítése is hozzájárult.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint talán senki nem is számított ekkora sikerre, hiszen az első évben 66 standdal indult piactér az idei alkalomra 140 standos vásárrá nőtte ki magát. Kiemelte, hogy figyelemreméltó egy olyan rendezvény, ami egy egész régiót képes megmozgatni, ezzel megmutatva a vidék, a terület erejét, értékeit, kincseit.

Az ötödik Bakony Expo ebből a szempontból is kicsit eltér az eddigi évektől, hiszen a Bakony és a Balaton-felvidék ízeit bemutató helyi forgatag egy nemzetközi fórummá nőtte ki magát: az országból, a távolabbról érkezők között is egyre nagyobb az igény a kiállítási lehetőségre, illetve az Erasmusos diákoknak köszönhetően az EKF projekt keretében már más országok gasztro kulturáját is megismerhetjük – mondta a rendezvényről Jakab István, az Országgyűlés alelnöke.

Az expo egy lehetőség a kistermelőknek is, hogy minőségi termékeik eljussanak a fogyasztókhoz. A piactér sorai közt járva, mosolygós arcokkal, kreatív alkotókkal és készséges eladókkal találkozhatunk, amelyhez egy benyomás, majd bizalom társul, így arcot, személyt csatolva kedvenc termékeinkhez.

- A kistermelők esetében nagyon fontos a vásárlói bizalom, elengedhetetlen, hogy a vásárló ismerje a termelőt, eladót, akinek a személye a garancia a minőségre. Ez a bizalom itt dől el, ezeken a standokon, piacokon, amelyeknek a létét mi is támogatjuk munkánkkal – fűzte hozzá Dr. Viski József az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős helyettes államtitkár, aki a megnyitó záró akkordjaként annyit mondott: „hajrá Veszprém”.

A beszédeket követően került sor a díjak átadására, a házigazda Veszprém városa és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara helyi tisztségviselőiből, valamint szakemberekből álló zsűri értékelése, döntése alapján. A díjak kategóriái a Bakony Expo kiállításának termékei köré szerveződtek, így élelmiszer, ital, kézművesség, illetve innovatív termék kategóriában osztottak ki jutalmakat. Ezenkívül átadásra került a vásári különdíj és a vásári nagydíj, melyet ebben az évben először a Veszprém Megyei Kormányhivatal ajánlott fel, fedezve a győztes részvételi díját.

Díjazottak:

Élelmiszer kategória: Sári Gyula, Sári Sonka Papkesziről
Ital kategória: Csalló Pálinka Manufaktúra Kft. Balatonalmádiból
Kézműves kategória: Schmidt Ferenc, Fazekasház Balatoncsicsóról
Innovatív termék kategória: Kéri Márta, Magoskrémek Nemesvámosról
Vásári különdíj: Somodi Edit, Somodi Mézeskalács Műhely Herendről
Vásári nagydíj: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület

A díjakat átadták: Porga Gyula, Győrffy Balázs, Sáringer-Kenyeres Tamás, Ovádi Péter, Jakab István, Takács Szabolcs

A hétvégén érdemes lesz ellátogatni a Veszprém Arénába, mert a nyitónapot követően még több finomság, program, újdonság és régi kedvenc várja a családokat, gyerekeket, felnőtteket egészen vasárnap 18 óráig.

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat Balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat Fehérbor kategóriában a balatonfüredi Figula Pincészet 2022-es Sóskút Olaszrizlingje, a vörösborok mezőnyében pedig a badacsonyi 2HA Szőlőbirtok és Pincészet 2019-es Syrah-ja nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2023-as Magyar Bor Nagydíjat. 2024. január 4. 11:45 Terítéken a glóbusz: amikor egy tucat idegen összejön főzni Terítéken a glóbusz: amikor egy tucat idegen összejön főzni Főzőkurzusra az ember elsősorban azért megy, hogy valamilyen különleges fogás elkészítésével ismerkedjen meg. De nem csak ezért érdemes menni: hanem azért, mert egészen más hangulata van annak, amikor egyedül kísérletezel a konyhában, meg annak, amikor egy csapat idegennel együttműködve hozol össze valami igazán finomat. 2023. december 27. 9:57 Karácsonymentés a konyhában: jöhetnek az utolsó pillanatos gasztroajándékok! Karácsonymentés a konyhában: jöhetnek az utolsó pillanatos gasztroajándékok! Finomak, ötletesek, nem mindennapiak, gyorsan elkészíthetőek, és a rájuk szánt időt és energiát tekintve garantáltan érzi a megajándékozott, hogy szeretettel gondolunk rá és fontos nekünk. Mindjárt itt a karácsony, ám ha még nem sikerült volna megtalálni a tökéletes ajándékot, ezekkel az egyszerű, ám nagyszerű gasztroajándékokkal az utolsó pillanatban is garantáltan meglepetést tudunk okozni. 2023. december 22. 21:53 A virsli dobogós helyen szerepel meleg gyorsételek rangsorában A virsli dobogós helyen szerepel meleg gyorsételek rangsorában  A virsli nem hiányozhat a szilveszteri asztalról, de a magyar lakosság 59 százalékkal a harmadik helyre sorolja a gyorsan elkészíthető meleg ételek ranglistáján a 75 százalékkal vezető rántotta és a 69 százalékos népszerűségű melegszendvics után – derült ki a Pick Zrt. reprezentatív felméréséből. 2023. december 31. 16:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.