Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Körforgalom-építés: Nagyot kell kerülni vasárnap

2018. november 7. 9:18
Nagyot kell kerülniük azoknak, akik a belvárosba tartanak: vasárnap teljesen lezárják az OTP előtt épülő körforgalmat.

A belvárosi kettős körforgalom kialakítása során tervezett aszfalt burkolat építési technológiája megkívánja, hogy az építési területet a forgalom elől teljes mértékben lezárják, ennek biztosításához az építési környezetben jelentős forgalomkorlátozást vezetnek be.

A forgalommentes állapot eléréséhez a Brusznyai Árpád utca a Szabadság tér - Megyeháza tér csomópontot lezárják, a gépjármű közlekedés a Kórház utcára terelődik át. A lezárt útszakaszra jelzőőri irányítás mellett csak az ott lakók hajthatnak be a Szabadság tér irányából.

A Dózsa György út irányából érkező gépjármű forgalom a városközpont felé az Óvári Ferenc utca- Megyeháza tér - Kórház utca – Bajcsy-Zsilinszy utca – Almádi úton keresztül érheti el a városközpontot.

A Budapest út irányából érkező gépjármű forgalom a Dózsa György utca irányába az Almádi út – Cserepes utca (belső elkerülő) – Stadion utca (belső elkerülő) – Egyetem utca – Iskola utca útvonalon jut el.

A bevezetendő korlátozás az alábbi tömegközlekedési járatokat érinti.

  • 2,3,4,5,6,13 és 50 jelzésű vonal melynek járatai a Budapest úti körforgalomtól az Almádi út – Cserepes utca – Egyetem utca – Iskola utca útvonalakon közlekednek. A Pápai út irányából érkező járatok a Megyeház tér – Kórház utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Almádi út útvonalon közlekednek.
  • Az útvonal módosítás kapcsán a Pápai út irányába a ’Színház’ elnevezésű megállóhely az Iskola utca megállóhelyre kerül áthelyezésre. A járatok egyik irányban sem érintik a ’Hotel’ elnevezésű megállóhelyet, azonban a terelő útvonalon lévő valamennyi megállóhelyen megállnak.

A fentiekben megadott forgalom korlátozás 2018. november 11-én, vasárnap (kedvezőtlen időjárás esetén november 18., vasárnap) 07:00 – 17:00 óra között történik.

Az autóbusz járatok esetében az útvonal módosulása üzemkezdettől 17.00 óra között történik.

A tömegközlekedési járatok módosított közlekedéséről a szolgáltató részletes tájékoztatást adott ki, melyet a megállóhelyeken illetve a szolgáltató honlapján (énykk.hu) érhetnek el.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.