Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C

Megújul a Laczkó Dezső Múzeum

2018. november 6. 4:00
Több lesz a közösségi tér, energetikailag megújul az épület, a látogatókat pedig 21. századi körülmények fogadják majd.

A többlépcsős fejlesztés részleteiről hétfő délután számolt be S. dr. Perémi Ágota, a múzeum igazgatója a sajtónak, ahol elmondta: közel 30 millió forintos támogatásból, egy EFOP pályázat keretében bővítik a közösségi tereket, valamint új kiszolgálóhelyiségeket is létrehoznak. A cél, hogy ezentúl kellemesebb környezet várja a látogatókat, és azt az évi mintegy 280 diákot, akik rendszeresen vesznek részt múzeumi oktatásokon.

A fejlesztés elsősorban a múzeum alsó szintjét érinti: kibővítik az itt található oktatótermet, valamint nagyobb ruhatárat és új vizesblokkokat hoznak létre. Emellett felújítják a 2009-ben létrejött, ám kevésbé sikeres látványkönyvtár és tudástér együttesét is felújítják, hogy a jövőben eredményesebben funkcionáljon. Ezzel együtt megszüntetik a korábbi átépítések során beékelt galériákat és a múzeumot tervező Medgyaszay István idejéből származó önálló lakrészt,valamint az épület déli oldalán található bejáratot, mely eddig az irodahelyiségek megközelítését szolgálta – helyette majd egy folyosó vezet át az irodákhoz.

Kibővül a sajtótájékoztató helyszíne, az oktatóterem isKibővül a sajtótájékoztató helyszíne, az oktatóterem is

Az EFOP pályázaton túl TOP-os beruházás keretében, mintegy 200 millió forint ráfordítással energetikai korszerűsítést is végeznek a múzeumban: homlokzat-és nyílászáró cserét hajtanak végre, akadálymentesítik a belső tereket, illetve egy új kazánházat alakítanak ki a Csermák Antal Zeneiskola belső átépítése során, amely a jövőben a múzeum fűtését is ellátja – tudtuk meg Brányi Mária alpolgármestertől. Utóbbi felújítás várhatóan jövő tavasszal, az EFOP pályázat lezárultával kezdődhet meg, a teljes rekonstrukció pedig ősszel fejeződik be. Emiatt január végétől a múzeum alsó szintjét lezárják, a rendezvényeket pedig a Várba, illetve a Tűztorony kertjébe teszik át, az épület első és második emeletén található kamara kiállítások azonban továbbra is látogathatók lesznek.

Zalavári István, a felújításért felelős I-quadrat Hungária Kft vezetője szerint mindezek a fejlesztések komoly előrelépést fognak jelenteni ahhoz, hogy igazi 21. századi múzeummá váljon az épület, és még több látogatót fogadhasson, ugyanakkor azt is fontosnak tartják, hogy részben visszaállítsák és megőrizzék a Medgyaszay által megálmodott szecessziós épület értékeit.

Ami a 21. századi körülményeket illeti, mindezzel együtt még nem fejeződik be az épület korszerűsítése. A jövőben több mint egymilliárd forintból további két pályázatot is megvalósítana a város: a Zöld város program keretében szebb külsőt kapna a Kálvária-domb, az Erzsébet-liget, a Laczkó Dezső Múzeum és a Petőfi Színház által behatárolt terület, a botanikus kert megújítása mellett, a múzeum közvetlen közelében pedig egy közösségi tér kialakítását is tervezik, amely alkalmas lenne a szabadtéri rendezvények befogadására. Ha minden jól megy, a fejlesztések második ütemét követően, jövő év őszére már meglesz a kivitelező, 2020 körül pedig egészen új környezet fogadhatná itt a veszprémieket.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Nem csupán a régmúlt történeteit meséli el, komoly morális kérdéseket is felvet a Várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás, aminek hivatalos megnyitóját kedden délután tartották, most pedig már bárki szabadon látogathatja. Hogyan lehet büntetni úgy, hogy közben ne vegyük el a lehetőségét, hogy az ember visszailleszkedjen a társadalomba? Utópia mindez, vagy realitás? A választ a látogatókra bízzák miután megismerték Európa utolsó várbörtönéből kialakított múzeumot Veszprémben. 2024. április 3. 1:50 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07 A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Magányos hegy kincsei - Évezredes történetek a Somló-hegyen címmel új régészeti kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban január 30-án. 2024. január 25. 18:21 A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza Veszprémben adták át az elismerést pénteken, a Tájházszövetség konferenciáján. 2023. október 6. 22:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.