Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Legszebb választókerület

2018. október 30. 12:00
Könnyű itt tartani az embereket, hisz nem csak a megyei jogú város, de a kistelepülések is kiváló adottságokkal bírnak, és a polgármesterek is szívügyüknek tekintik települések fejlesztését –mondja Ovádi Péter országgyűlési képviselő, akivel a választókörzetről, az elmúlt időszakról és az Instagramról is beszélgettünk.

Állandóan dolgozó képviselő hírében áll. Mivel telt a júniusi interjú óta eltelt időszak?

Rendkívül tartalmasan telt, ami a bizottsági munkát illeti. Számos törvényjavaslatot és módosítást tárgyaltunk meg a nyáron. Júliusban fogadtuk el a 2019-es költségvetést, és csak augusztus hónapban nem volt parlamenti ülésszak. Ekkor mentem én is szabadságra, és próbáltam eleget tenni a meghívásoknak. Lehetőségeim szerint igyekeztem minden falunapon, nagyobb rendezvényen ott lenni. Innen is nagyon köszönöm a polgármestereknek és a civil szervezeteknek a meghívásokat.

Kis augusztusi szünetet követően szeptembertől újra folytatódott a parlamenti munka, amely során voltak/vannak olyan intézkedések, amelyek nem mindegyike váltott ki lelkesedést az állampolgárokból, gondolok itt például a lakáskasszák állami támogatásának megszüntetésére, de jó hír, hogy a lakáskasszarendszer átalakításából felszabaduló forrásokat többek között CSOK kibővítésére költi a kormány.

A parlament szünidejében is programokra járt és a választókkal tartotta a kapcsolatot. Ha volt, mivel töltötte a szabad idejét?

Szabadidőmben a legfontosabb, hogy a családommal minél több minőségi időt töltsek. A fiaim abban a korban vannak, hogy már tudunk együtt focizni, kirándulni. A családommal eltöltött idő, ami igazán feltölt.

Nem csak a való életben, hanem a közösségi médiában, főleg az Instagramon aktív. Miért tartja ezt fontosnak?

Próbálom tartani magam ahhoz, amit a választási kampányban ígértem, vagyis hogy elérhető képviselő legyek. A fogadóórák mellett minél több lehetőséget szeretnék adni a választóknak arra, hogy kapcsolatba lépjenek velem és megosszák gondolataikat. Ha közvetlen hozzászólásban nem is, de privát üzenetben többen is megkeresnek, hogy megfogalmazzák észrevételeiket. Hadd osszak meg egy példát: nemrég volt egy eset, amikor egy választópolgár az Instagramon látta, hogy a közelében járok. Írt nekem, majd pár percre találkoztunk és megbeszéltük a dolgainkat. Szerintem ez is a kapcsolattartás egyik fontos eleme. Úgy érzem, hogy a választók is bátrabban keresnek meg.

Ovádi Péterrel a Kossuth utcán beszélgettünkOvádi Péterrel a Kossuth utcán beszélgettünk

A kormány számára kiemelten fontosak a családok, 2018 például a családok éve. A csokot is ennek szellemében bővítették ki? Teljesíti az elvárásokat?

Személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy a családok évében minél több olyan kedvezményt tudjon a kormány biztosítani a családok számára, ami tényleg előrelépés lehet a számukra. Itt említhetném a családi adókedvezményeket, vagy az idei iskolakezdésnél előbb utalt családi pótlékot. Ha a költségvetésben bármikor keletkezik plusz forrás, akkor azt a családokra szeretnénk fordítani.

A CSOK beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért gondoltuk azt, hogy kibővítjük. A kormány a kétgyermekes családokra is kiterjeszti a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvételi lehetőséget 15 millió forintra emeli meg. Úgy gondolom, ezek elegendőek lehetnek egy elinduláshoz.

Nemrég létrehozta a Szenior Mentor Kerekasztalt. Miért volt erre szükség?

Mielőtt parlamenti képviselő lettem, nagyon örültem annak, hogy sok, nyugdíjasok által szervezett rendezvényen vettem részt. Ezeken mindig jó beszélgetések alakultak ki. Úgy gondolom, hogy hálásak lehetünk ennek a generációnak, hiszen a mai Veszprém azért élhető, mert ők alakították ilyenné. Szükségünk van a tapasztalatukra ahhoz, hogy a jövőben is jól tudjunk dolgozni. Éppen ezért a nyugdíjas közösségek tapasztalt vezetőit, az idős korosztály helyzetét, igényeit, lehetőségeit jól ismerő szakértőket kértem fel, hogy közösen keressék a harmadik életkor lehetőségeit és segítsenek a korosodásból eredő gondok megoldásában. A szenior közösségeket segíteni és támogatni is kell, a nagy sikerű herendi Szenior Találkozó csak megerősítette ezt az elképzelést: több mint 600 szépkorú jött el. Rengeteg energia és lelkesedés van ebben a korosztályban.

Október elején alakult meg a Szenior Mentor KlubOktóber elején alakult meg a Szenior Mentor Klub

A Szenior Kerekasztal előtt létrehozta a Vállalkozók Fórumát és a Polgármesterek Klubját. Mik az első tapasztalatok?

Azt látni, hogy aktív polgármesterek dolgoznak a választókörzetben. Jó látni, hogy nem elszigetelten szeretnének a települések fejlődni, hanem mindenki kisebb régiókban gondolkozik. A fórumokon tanulságos és hasznos beszélgetéseket folytattunk, meghallgattuk egymás problémáit, és mindenki tudott tanulni a másiktól. Legutóbb Dudaron a választókerület útügyei kerültek előtérbe, és a kérdések megválaszolásában Fekete János, a közútkezelő Veszprém megyei igazgatója volt segítségemre. Az előttünk álló négy év alatt mindegyik választókerületi települést bejárjuk a polgármesterekkel, legközelebb Herendre megyünk.

A vállalkozói fórum meghívott vendége legutóbb Marczinkó Zoltán munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár volt, aki szintén hasznos tanácsokkal és információkkal szolgált mind a nagyvállalatok, mind pedig a kkv-k számára. A vállalkozói réteg értékes része Veszprémnek. Mivel a parlamentben a Vállalkozásfejlesztési Bizottság tagja vagyok, igyekszem eljuttatni a problémáikat és észrevételeiket. Konkrét példa nélkül elmondom, hogy egy tervezet például azért került háttérbe, mert egy itteni vállalkozó megfogalmazta az aggályait. Van tehát élő kapcsolat a bizottság és az itteni vállalkozók közt.

Mindkét fórum vonatkozásában szervezés alatt van a következő találkozó, amelyre november folyamán biztosan sor kerül.

Az utóbbi időszakban számos sportpályát adott át a választókerületben.

Az én szívemhez mindig közel állnak ezek a kormányzati fejlesztések. Egészségünk megőrzése, a prevenció kiemelten fontos, nem csak a testnek, de a léleknek egyaránt, hisz ép testben ép lélek. Szerencsére az elmúlt időszakban több kistelepülésen- Bakonynána, Márkó, Szentgál, Kislőd- is átadásra kerültek a szabadtéri sportpályák. Cél, hogy létrejöjjenek közösségi terek, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy mindenütt nagy örömmel és elégedettséggel vették birtokba az új eszközöket.

Az elmúlt időszakban számos sportpályát adtak át a választókerületbenAz elmúlt időszakban számos sportpályát adtak át a választókerületben

Milyennek látja a választókerület kistelepüléseit?

Növelnünk kell a kistelepülések megtartó erejét, ez a kormány egyik célja. A választókerületem egy nagyon jó adottságokkal bíró körzet. Nem nehéz itt tartani az embereket, hiszen minden településnek meg van a maga szépsége természeti adottságaiból kifolyólag is, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a fenntartható fejlődéshez szükség van bölcsődékre, iskolákra, és jó utakra. A polgármesterek jól dolgoznak, hisz számos ilyen beruházás valósul meg. Ezek újabb kihívás elé állítanak minket, de ez egy szép feladat, hisz nem a kiüresedés ellen kell küzdeni.

Jó tapasztalni, hogy majdnem minden településen növekszik a lakosságszám. Márkón például néhány éve még csak 1200-an laktak, ma már 1560-an. Látszik, hogy ez egy élhető régió. A külföldről hazaköltözők is gyakran választják ezt a környéket Budapest helyett.

Mi köti le jelenleg Ovádi Péter legtöbb idejét?

A napi ügyek mellett a Modern Városok Program segítése viszi el az energiát. Ez kevésbé látványos, inkább komplex feladat. A Modern Városok Programmal kapcsolatban elmondhatom, hogy a projektek nagyon jól haladnak, lassan hivatalosan is eljutunk a látványos részekhez.

Ge. Á.
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.