2018. november 14., szerda
Aliz névnap

„Micsoda érzelmi titkaik lehetnek a nagymamáknak!” – Rátóti Zoltán rendezésében kiderül

Veszprémben rendez Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház tagja: Csiky Gergely A Nagymama című darabját állítja színpadra, amelyet először október huszonhatodikán láthat a közönség. Többek között a bemutató apropójából ültünk le beszélgetni, de a sokoldalú művész pályájának más állomásai is szóba kerültek, mint például a polgármesteri minőségben eltöltött időszaka Magyarföldön, vagy a szabadúszó-ciklusa…

Két évvel ezelőtt azért is jött el Kaposvárról, hogy a családjával több időt tölthessen. Mi érlelte meg a döntését, miszerint a veszprémi színháznak igent mondott?

Már korábban is hívtak a városba színészként, de a kaposvári elfoglaltságaim miatt nem tudtam vállalni. Viszont régi vágyam volt, hogy jöhessek, és bár a rendezés nem annyira domináns a munkásságomban, az is motivált, hogy Kaposvár után újra kipróbálhatom magamat rendezőként. A Nagymama egy jó darab, kitűnő színészekkel dolgozom, tehát gondolkodnom sem kellett, hogy elvállaljam-e. A családomat sem kell elhanyagolnom, hiszen annak, hogy megrendezek egy előadást, nincs az egész évadra kiható következménye, nem úgy, mintha színészként játszanék vidéken.

Mit mérlegel, amikor felkérést kap egy színháztól?

Számomra nagyon fontos maga a társulat, illetve az adott feladat kihívás jellege is motiváló tényező. Egyébként vidékről származom, ezért is vonzódom a vidéki léthez. Veszprém mindig is a kedvenc városaim közé tartozott, és bár annyira nem ismertem, sokszor eltöltöttem itt napokat: zenéltem, a színházban és a művelődési házban is felléptem, tehát korábbról is volt kötődésem.

Ma mit mond magának Magyarföld?

Reménykedés, izgalom, és a gondolat, hogy mikor mehetünk újra. Így, hogy a gyerekekkel rengeteget kell pakolni, már átgondoljuk, hogy milyen gyakran indulunk útnak. Viszont lassan jön az őszi szünet, amikor a gyerekek is ráérnek, tehát tervben van Magyarföld.

A rendezői munkájára kihatott a polgármesterség? Tud azonosságokat vonni a két mesterség között?

Ezen már én is gondolkodtam, de rá kellett jönnöm, hogy teljesen más a két vezetési típus. Magyarföldön egy zárt közösségnek a napi kérdéseivel foglalkoztam, a színházi alkotófolyamat pedig egészem más. De azért egy azonosságot elmondhatok: mindkettő hatalmas felelősséggel jár.

Beszéljünk A Nagymamáról! Aki nem ismeri a darabot, annak talán akarva-akaratlanul, a saját nagymamája jut először az eszébe…

Számomra nehezen kapcsolható személyes emlék a történethez, és bár A Nagymama cím önmagában nem olyan különleges vagy figyelemfelhívó, sokkal inkább a téma az, ami kíváncsivá teszi az embert. Kiderül, hogy micsoda érzelmi titkaik lehetnek a nagymamáknak. Nem csak sütit sütnek és vigyáznak az unokákra, hanem intenzív érzelmi és lelki igényekkel bírnak. Ezek egyébként nem bűnös titkok, gondolatok, hanem olyan történések, amelyekről a vasárnapi ebéd alatt nem esik szó.

Hogy állnak a próbákkal? Lassan bemutató.

Biztatóan, de ilyenkor óvatosan kell fogalmazni, semmit sem szabad elkiabálni. Ahogy azt már említettem kitűnő színészekkel van dolgom, a fiatalabb kollégák is nagy súllyal vannak jelen, az ismertebb művészek pedig lubickolnak a szerepekben. Összefoglalva tehát, óvatosan, visszafogottan, de azt mondhatom, nagyon bizakodó vagyok.

Idegeskedik bemutatók előtt?

Nem. Elég nyugodt és toleráns ember vagyok, legalábbis, ha az alkotófolyamatot nézzük. Önmagammal már kevésbé vagyok türelmes. Most még úgy érzem egyébként, hogy nincsen okom türelmetlenkedni, de lassan eljön a nagy „felfordulás”, amikor a díszlet, a fény, a jelmez és minden együtt van, na, olyankor azért izgatottabb vagyok a szokásosnál.

Nehezebb úgy rendezni egy csapatot, hogy nem az anyaszínházában van, és nem a „saját” színészeivel?

Én színészként rengeteget voltam szabadúszó, és kifejezetten szerettem különböző társulatokban „megmártózni”, izgalmas felmérni az ottani erőket. Nem nehézségnek, sokkal inkább egy pozitív kihívásnak élem meg ezt a dolgot. Ambicionál, hogy fölfedezhetem a színészek tulajdonságait, megláthatom habitusukat. Úgy érzem, sok pozitív hozadéka van az efféle vizsgálódásnak.

Egy korábbi nyilatkozatát olvasva szemet szúrt egy mondata: „Színház nélkül tudnék élni, zene nélkül nem.”. Nem fordítva akarta mondani?

Jól mondtam, ez azt jelenti, hogy a zenét, azt magányosan is lehet művelni. Természetesen jobb, ha van egy befogadó is, tehát közönség, de a zene jó tud lenni egyedül is, otthon. Színház művelésére csak társaságban van lehetőség, kivétel lehet például egy darab elolvasása. A zenélés feltölt, kikapcsol akkor is, amikor éppen nem társaságban vagyok.

Az egyik gyermekével már állt közösen egy színpadon. Ha valamelyik gyermeke színészi pályára lép, mi lenne az első tanács, amit a színházról, és erről a világról megtanítana nekik?

Az, hogy a munkát nem lehet megspórolni. Természetesen ezt nem csak ennél a pályánál mondhatjuk. Az az érzésem, hogy mindenki rögtön, gyorsan kitapintható eredményt vár mindenből. Gyorsan sikeresnek lenni… de ezek múlandó dolgok. Ha a dolgok mögött nincs meg az elvégzett munka, akkor minden hiába. Vegyük csak a bort: hiába gyorsítják az érését, nem tud beérni egy hónap alatt, hanem ahhoz is idő kell. És természetesen türelmesnek kell lenni, ami nem könnyű. Régen én is hihetetlen türelmetlen voltam, de ki kell tartani.