2018. szeptember 21., péntek
Máté névnap

Sajtókép a művészettörténetben

Szeptember 20-án nyílik meg a Magyar Nemzeti Galériában a World Press Photo Exhibition, ahol 161 díjazott képet tekinthetünk meg az elmúlt év eseményeiről; a kiállítás válogatás 4 548 fotóriporter 73 044 pályázatra küldött fotójából. Vajon hol kezdődött a sajtókép története, és mit mondanak róla a művészettörténet kutatói?

„Médiaforradalom”
Ma már mindannyiunk számára természetes, hogy a kép és a szöveg párhuzamosan fut előttünk, befogadók előtt, viszont ez nem mindig volt így. A 19. században jelentek meg az információáramlás újszerű eszközei, mindez szerepet vállalt az időszak alapvető társadalmi, gazdasági és kulturális átalakulásaiban. Ahogyan a sajtó erősödött, úgy a képek egyre szélesebb teret hódítottak a tudásközvetítésben és a társadalom kommunikációjában. Ezek a képek a jelenről és a múltról szerzett ismereteket és tapasztalatokat közvetítették. Ez a két meghatározó erő találkozott – létrejött a képes sajtó. A modern képkorszakban így már az információszerzés terén éppoly fontossá váltak a képek mint a szavak. Ahogy a fotó vagy a plakát, a képes sajtó is közelebb helyezte a magas művészethez a populáris kultúrát.

Határterület
Hogyan közelíti meg ezt a műfajt a művészettörténet? A sajtókép a művészettörténeti kutatásban jellemzően határterületnek számít, hiszen nem tartozik bele a magas művészetbe, illetve nehezen sorolható be történeti stíluskorszakba. Emiatt leginkább grafika- és illusztrációtörténeti, ikonográfiai szempontból elemzik a sajtóképeket, emellett az egyes életműveket vizsgálják monografikus módon. Mit sikerült ez alapján megállapítani a kutatóknak?

A 2017-es kiállítás nyertes képe: ,,An Assassination in Turkey

A realizmus képviseletében
Igaz, a sajtókép eredetileg reprodukciós műfaj, amely esetében a stílus kérdése kevésbé lényeges, a 19. század derekán a képesújságok mégis elhajlottak egy irányba: a realizmus kép formáit és sajátos tárgyait képviselték. A sajtókép felvállalta a hétköznapok tárgyvilágának, szokásrendjének és szereplőinek bemutatását – mutattak rá a realizmus irányzatának olyan irányadó művészettörténeti elemzői, Linda Nochtin vagy Gabriel Weisberg.
Mostanában pedig a sajtóban megjelenő fotók inkább a közvetítő szerepük miatt kerültek a középpontba, hiszen ez a műfaj a festészetnél frissebben és gyorsabban reagál az élet különböző mozzanataira.

A magyar sajtóképről
Hazánk ezalól sem kivétel: a 19. századi sajtónk már egészen gazdag illusztrációs kínálattal rendelkezett – erre a magyar kutatás viszonylag korán fel is figyelt. Ez többnyire azzal magyarázható, hogy a képes sajtó fellendülése nálunk egy időben folyt a nemzeti művészet kibontakozásával. A metszetek, amelyek az újságok megrendelésére készültek, szorosan kötődtek a magyar művészeti élet kezdeteihez, alkotóik személyében és tárgyválasztásukban egyaránt. A hazai művészettörténet-írásban leginkább a portrék és a történelmi eseményeket megragadó képek váltak sikeressé.

A sajtókép tehát meghatározó eleme mindennapi kommunikációnknak, ma már a szöveggel szinte egyenlő értékű információt ad át a média fogyasztóinak. Gondoljunk csak bele, teljes-e egy cikk kép nélkül? Aligha. Ahogy egy érdekes cím, úgy egy figyelemfelhívó kép is vonzza a tekintetet, emellett sokkal színesebbé, akár még könnyebben feldolgozhatóvá is teszi az átadott tartalmakat.

Forrás: Révész Emese: Kép, sajtó, történelem – Illusztrált sajtó Magyarországon 1850-1870 között. Argumentum Kiadó, Budapest, 2015.