Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sok újdonság várja a Kabóca Bábszínház nézőit

2018. szeptember 4. 3:30
Nemcsak az iskolai tanév, de szerencsére a színházi élet is beindul szeptemberben. A 2018/19-es évadot nyitották meg hétfő délelőtt a Kabóca Bábszínházban. A nyitott társulati ülésen nemcsak a hét bemutatóról esett szó, de az is kiderült, hogyan válhat egy hétköznapi ember a Kabóca Bábszínház tiszteletbeli társulati tagjává.

Az ülésen Némedi Lajos alpolgármester sok sikert és örömöt kívánt a társulatnak. Ezzel együtt megköszönte, hogy a társulat ismét részt vesz a szeptember huszonkettedikén tartandó egészségnapon, amely szép példa az összefogásra.

A Kabóca Bábszínház már tizenötödik alkalommal nyitja az évadot a Mesefesztivállal, amely tehát a huszonkettedikei egészségnapon, és huszonharmadikán lesz a Hangvillában. Sipos Tekla művészeti titkár egy új eseményt is ismertetett, méghozzá a „Papa, mama, gyerekek” nevezetű programsorozatot, amely novembertől minden hónapban jelentkezik majd, családi nap formájában.

Ezeken az eseményeken nemcsak saját, de vendégelőadások is lesznek, a műsorokon kívül pedig kézműves foglalkozásokra, ismeretterjesztő szakmai előadásokra kerül sor. Az első alkalom november negyedikén lesz, méghozzá a Mesehold Bábszínház érkezik a Hazudós egér című bábelőadással.

Sipos Tekla szavai után Szőke Kavinszki András igazgató kitért a kapcsolatok ápolására, így a Petőfi Színházzal való közös programok is a jövőbeli tervek között szerepelnek.

Újdonság, hogy az az újszülött, aki március 21-én, vagyis a bábszínház világnapján születik, nem mindennapi ajándékcsomaggal gazdagodik. Amellett, hogy egy bábot kap, ingyenesen részt vehet a csecsemő bábszínházi előadásokon, amikor pedig kinő ebből, névre szóló bábszínházi széket kap, amit majd – mintegy stafétát – tovább ad.

Szintén kedves gesztus, hogy aki az adott évadban a legtöbb előadást látta, tiszteletbeli társulati taggá válik, amelynek következménye, hogy a társulati képek között szerepelhet a saját fotója is.

A 2017/18-as évadban 302 előadás volt, 33098 néző és 2465 bérletes. Szőke Kavinszki András zárásképpen elmondta, továbbra is cél a főként veszprémi fiatalok, gyermekek megszólítása.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.