Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Menjünk színházba! Menjünk?

2018. augusztus 8. 20:26
Magyarországon az a szerencsés helyzet áll fent, hogy a színházkedvelők egyre szélesebb spektrumból választhatnak, ami a színházat illeti, hiszen csak a fővárosban több, mint száz színház van. De, ha már megvan, hogy ki melyik színházat preferálja annyira, hogy rendszeresen eljárjon, vajon mi alapján választanak ki egy előadást?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már több város színházába sikerült ellátogatnom, és a fővárosban is számos színházban jártam. Sokat beszélgetek színházba járó emberekkel, és nagyon érdekelt, mi alapján választanak előadást, így hát felkerekedtem, és megkérdeztem őket.

Talán jogosnak érzik az olvasók, a fővárosi és a vidéki színházak szétválasztását. Hiszen, a fővárosban nemcsak, hogy előadást választhatunk, hanem még színházat is. Ezzel szemben vidéken van egy vagy két színház, így ott talán nehezebb is kiszolgálni a nézőket, hiszen tudniuk kell, hogy pontosan melyik korosztály az, amelyik gyakrabban megy, és melyek azok a darabok, amelyek nekik jók.

De ahol több, mint száz színházból csemegézhetünk, ott mi alapján döntünk? Rendező? Színész? Vagy a darab alapján? Esetleg az író? Sokan például – ez a vidéki színházaknál igaz – nem tartják jónak a bérletes rendszert, hiszen mi van akkor, ha az öt megadott előadásból őt nem érdekli az egyik? Köztük volt, aki a rendező alapján választott előadást, de olyan is akadt, aki csak és kizárólag azokat az előadásokat nézi meg, amelyekben kedvenc színésze is szerepel.

Sokan tehát a színészek, a nagyszínészek miatt mennek be egy adott darabra, akár úgy, hogy nem is nekik való az előadás. Talán jó példa erre, amikor a szülők elviszik a gyermeküket az Audiencia című előadásra azért, hogy Halász Juditot lássák élőben, hiába nem nekik szóló előadás.

És előfordul az is, hogy csak azért mennek el egy adott este színházba, mert akkor érnek rá. Természetes, hogy egy hosszú, fáradt nap után jól esik kikapcsolódni, szórakozni, egy másik világba belemerülni, csak ilyenkor nagyobb az esély, hogy kifognak egy olyan előadást, ami nem nyeri el tetszésüket.

És persze ne feledkezzünk meg azokról a „kultúrakedvelőkről” sem, akik nem is a színházi élmény miatt mennek el este, hanem egyszerűen azért, hogy kiöltözhessenek. Bizony, ilyen is van. Egyszerűen arra vágynak, hogy elegánsak legyenek, csinosak, és, hogy szépnek érezzék magukat.

Hát, a kis körbe kérdezgetésemnek a tanulsága akkor is az, hogy menjünk színházba, abból nagy baj nem lehet!

Szabó Eszter
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.