Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Oktatással és kultúrával a városokért

2018. július 20. 1:30
A kultúra és az oktatás lehet a közép-európai országok innovációs motorja, melyet már az Európai Unió is komolyabban vesz. Veszprém és testvérvárosai osztották meg tapasztalataikat péntek délelőtt a Városházán.

Megfigyelhető, hogy a kultúra és az oktatás eddig rendszerint a gazdasági és szabadidős érdekeknek voltak alárendelve az Európai Unióban, ám az utóbbi időben komoly fordulat következett be. Egy tavaly novemberi, Göteborgban tartott szociális csúcs legfontosabb napirendi pontja az volt, hogy az oktatás és a kultúra szintjén hogyan juthat előre az unió. Decemberben elfogadták, hogy az európai identitás erősítésének érdekében a politikai döntéshozatalokban nagyobb hangsúlyt fektetnek az oktatás és a kultúra kettősére. Ennek egyik eleme például, hogy az Erasmus program és a Kreatív Európa Program jelentősebb támogatást kap a jövőben- mondta péntek délelőtt Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a Veszprém és testvérvárosai közt tartott workshopon.

A Veszprémben működő Pannon Egyetem 2014 és 2016 között 136 egyetemistát fogadott külföldről, valamint 117 veszprémi egyetemista tanulhatott más országokban az Erasmus Programnak köszönhetően - mondta. Navracsics Tibor a kulturális vonatkozásokról szólva megemlítette, hogy 2018 végén dől el, hogy melyik magyar város lehet Európai Kulturális Fővárosa 2023-ban, hozzátéve, hogy Veszprém is az esélyesek között szerepel.

Navracsics Tibor uniós biztos és Porga Gyula polgármester a péntek délelőtti konferenciánNavracsics Tibor uniós biztos és Porga Gyula polgármester a péntek délelőtti konferencián

A konferencián, melyen Veszprém testvérvárosai közül az észt Tartu és a szlovén Ptuj delegációja volt jelen, valamint a brit Leeds és Milton Keynes szakemberei, a városok közti oktatási és kulturális együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak. Porga Gyula polgármester szerint Veszprém és testvérvárosai közt eddig is erősek voltak a kulturális kapcsolatok, a mostani konferencián azonban a tapasztalatok és gyakorlati megoldások megosztására révén még többet tanulhatnak egymástól, hisz látszik, hogy a hasonló méretű városok ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. 2024. április 16. 9:11 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.